A lisszaboni házak csempéi és az utcatáblák általában kék-fehér színekbe burkolóznak, így adtam neki a kék-fehér város nevet.

Hihetetlen, hogy a Portugálok akárhol és akárhogy képesek parkolni!!! Keresztbe-kasul, ahogy sikerül. A keskeny utcákon nagyon kevés a hely, még közlekedni is (gyakran egy emberre sem elég a járda), ha pedig még autók is parkolnak ott, nem ritka, hogy a buszok már nem férnek el és beragadnak. A gyalogosok is ott és akkor kelnek át, ahol és amikor akarnak. Mégsem ideges egy sofőr sem. Gyalogos megköszöni, autós mosolyogva visszaint. Nem beint, visszaint.

Egyébként az egyik legbájosabb jelenség valóban a villamos. Rengeteg van belőlük, a fogaskerekűk bámulatos ügyességgel másszák meg a dombokat. Egy trip az Eléctrico 28-on felér egy hullámvasúttal. Még ülve is kapaszkodnom kellett, hogy le ne csússzak a szerelvény hátuljába, vagy épp elejébe. Át akartam adni a helyet egy bácsinak, de ő kedvesen mosolyogva visszautasított. Tény, rutinosabb volt ebben, mint én.

Néhány gastro-különlegesség, amiről még érdemes szót ejteni. Valami bab-féle, aminek le kell harapni a tetejét, majd a szádba pöccinteni. Sörhöz fogyasztják, mint Spanyolországban az olajbogyót. Nem finom, de azért rá lehet kapni az ízére. Vinho verde, azaz zöld bor: állítólag csak Portugáliában csinálnak ilyet. Megkóstoltam, nem baj, ha ott is marad. Ginha, azaz meggy, ami a náluk kapható konyakmeggyhez hasonlít. Néha még csokoládé-pohárkákba is töltik.