2010. 04. 05. 17:12 - uttam

Szent Hét.

Minderről eddig annyit tudtam, hogy húsvét körül tartják, és jó hosszú szünet van az egyetemen, lehet utazni. Méghozzá délre. Mert mindenkitől azt hallottam, hogy ilyenkor oda érdemes menni. Nem voltak konkrét terveink, annyiról sikerül döntenünk, hogy Andalúziát célozzuk meg.

Végül Sevilla let. Részben egyik barátnőm áradozása miatt, részben pedig mert úgy gondoltuk, jó kiindulási pont lesz a továbbiakhoz, akármerre megyünk is. Néhányan figyellmeztettek, hogy tömeg lesz, mert ilyenkor mindenki oda megy. No de erre nem voltunk felkészülve........

Egy éjszakai buszjáratot sikerült kifognunk. Voltaképpen szándékos volt, mert így spóroltunk egy éjszakányi szállást. (Christoph, a látogatóm és útitársam nem híve a Couchsurfingnek. Átkoztam is miatta). Hajnalban megérkeztünk és néztünk nagyoka, hogy hogyan tovább. Szállást kellett keresnünk, amire igazából kis esélyünk volt. De úgy voltunk vele, hogy ha nem sikerül, legfeljebb következő éjszaka visszaindulunk Madridba. Engem elbűvölt a hajnali város a kietlen zegzúgos utcáival. Életemben talán először jóval kevesebb ruhát pakoltam egy pasinál, így nem zavart a hátizsák sem.

Több helyre bekopogtattunk így éjjel (ugyebár a spanyoloknak hajnali 7-kor még éjjel van), de én sokallottam a szobák árait. 75 volt a legolcsóbb egy kétágyasért, de 150-nel is találkoztunk. Christoph kezdett ideges lenni, de én csendre intettem. Mondtam, hogy várjuk meg amíg nyitnak az üzletek, keressünk egy internetkávézót és ott böngésszünk címeket. Mert ennek így nincs értelme.

Az Oázis lett a nyerő, ahol fejenként 25 euróért egész rendes szállást kaptunk, reggelivel. Christoph kidőlt, én viszont ki akartam használni az időt ott, így rögtön egy CS városnézésre indultam. Rá kellett döbbennem, hogy Sevillában még nehezebb eligazodni mint Madridban. De végül odaértem. Megnéztünk pár nevezetességet, majd fagyiztunk a parkban. Mondták, hogy visszafelé megnéznek egy pasot. Akkor még nem értettem, mi ez. Valami különleges dolognak gondoltam, de olyan fáradt voltam, hogy muszáj volt visszaindulnom a szállásra. Hazafelé már megértettem, hogy ez nem olyan egyszerű...

Ilyenkor húsvtkor mindenhol "menetek" vannak. A templomok szent szobrait viszik körbe a városban óriási pazar trónokon. A menetet fura csuklyások nyitják (nem tudtam nem a KKK-ra asszociálni), néha a keresztek szakítják meg (melyek súlya alatt már kivrzik az emberek válla). Időről időre megállnak, ilyenkor újragyújtogatják a csuklyások gyertyáit. Zenészek kísérik a lassú lépteket, mindenhol ugyanaz a dallam hallhatól. A csúcspont, a katarzis, amikor megjelenik a szobor. Ilyenkor az emberek üdvirvalgásban törnek ki, és van, aki könnyekig hatódik.

Elsőre ennyit láttam. A második sokk este ért, amikor sűrűsödtek a körmenetek. Ezeket nem lehet megszakítani, gyakran a közelébe sem lehet menni, csak jeggyel. Ez azt jelentette, hogy kerüülőútvonalakat kellett keresni. Ami néha lehetetlen volt. Előfordult, hogy többtízezer emberrel együtt bennrekedtem egy kis utcában, mert minden oldalról menetek voltak. Szó szerint a szúszt is kipréselték belőlem. Dehát nem volt mit tenni, ki kellett várni. Úgy éreztem magam, mint egy kalandjátékban: ha hallod a katonai zenekart, menekülj!!! Avagy keresd meg a kiutat a tömegből a menetek közt. Közben kérd a szentek segítségét. (Azon agyaltunk, hogy picara kellene dobni egy ilyen zámítógépes játékot. Biztos sikere lenne az andalúzok körében).

Később megtudtuk, hogy a különböző színű csuklyák különböző "restvériségeket" vagy felekezeteket jelentenek. És a döbbenet: az vehet részt benne, aki egy vig fizeti a 40-50 eurós havidíjat. Ehhez hozzájárul még a ruha költsége (kb. 300 euro) és a járulékos költségekre még elkérnek párszáz eurót. És mindez napokig, soktízezer (vagy százezer?) ember részvételével. A legfontosabb szobor a Macarena - de ennek hurcibálását már nem vártuk meg, aznap leléptünk.

Végignéztünk egy menetet a tetőről is (köszönet a hely Couchsurfer közösségnek a szervezésért) - így lényegesen élvezhetőbb volt, mint a tömegben nyomorogni. A szimbolikus értékét még mindig nem értettem meg. Azt hiszem, nem vagyok elég vallásos ennek átéléséhez. Mindenesere érdekes volt, minden szörnyűségével együtt.

Második napunkon még a tömeg ébredése előtt bicajra pattantunk, és kitekertünk a külterületekre. Ez mentette meg a nyaralásom. Újra nyeregben éreztem magam és élveztem a gyönyörű napsütést. Közben pedig olyan helyeket láttunk, amiket gyalog biztos nem közelítettünk volna meg.

További úticéljaink között szerepelt Granada, Cadiz (vagyis a Cádiz környéki kis tengerparti falvak), Huelva vagy Malaga. Granada mellett döntöttünk. Kicsit csalódott voltam, mert kiderült, hogy az Alhambrába hetekkel előre kellett volna jegyet foglalni. Próbálkoztunk többféle módon, de még sokágyas hostelben sem találtunk szabad helyet. Kanapénk lett volna több is (sőt, külön szobák egy-egy ággyal!!!), természetesen inygen. De Christoph couchsufringellenes és antiszociális volta miatt ezt el kellett vetnünk. Grrrr... (Ő egyébként  a szüleim régi barátainak a fia. Tanulság: legközelebb jobban megválogatom, hogy kit fogadok és kivel utazok. Pszichopaták és függők kerüljenek!!!). Végül javasoltam hogy menjünk vissza Madridba, és inkább mg egy kisebb kirándulást tegyünk, pl. Toledoba. (A tetőn közben tervezgettük a közös granadai utunkat egy lengyel és egy francia lánnyal.)

Két sevilla leányzó Madridba látogatott aznap amikor mi is hazatértünk, és hozzájuk csapódtam salsázni, ha már Sevillában az említett útitársam miatt ez is kimaradt. Christoph nem jött - nem aludni, netezni akart. Szuper nyaralás! Én pedig végül két óra alvás után sikerült elmennem másnap Toledoba. Egyedül, ugyanis Christoph az egész éjszakai netezés után az alvást választotta. De már nem érdekelt, nem akartam hozzá alkalmazkodni. A fél (magyarországi) baráti köröm barcelonában volt ezen a héten, de én lemondtam róla. Azóta is bánom.

Toledo nagyon megfogott. Beleszerettem a kilincseibe. Hegyes-dobmos kanyargó szűk utcák, szikrázó napfény, középkori hangulat. És Sevillához képest kevés turista, Madridhoz képest kevés ember. Ott találkoztam CSerekkel, akikkel közösen fedeztük fel a várost.

Ezernyi élmény, jó is rossz is... de beszéljenek inkább a képek!!! (Én pedig közben megnézem, hogy hoztam-e bikinit magammal. Egy francia barátnőm ma leugrik kocsival Malagába a tengerparta).

 

UI: a képeket nézegetve eszembe jutott a két első benyomásom. Egyrészt már hajnali hétkor a buszpályaudvaron odajött egy fiatal srác, amikor látta, hogy térképpel küzködünk. És felajánlotta a segítségét, magától. Ez a pár nap alatt még sokszor megismétlődött, pedig nem kevés turista koszált arrafelé. (Btw, vannak pasik akiknél igenis jobb az orientációs képességem!!!! Az elmúlt egy hétben csak ilyenekkel találkoztam. :P)

A másik emlék-szösszent a bódító virágillat, ami az egész városból áradt. Én jázminillattal azonosítottam, de azt hiszem, a narancsfák virágának illata volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr711896648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Legutóbbi hozzászólások

RSS