2010. 06. 29. 19:46 - uttam

 

Vasárnap dupla szerencsével megérkeztem; rendben. Egyik szerencsém, hogy a repülőn felfedeztem Verónicát, egy nicaraguai lányt, aki Madridban tanul. Azt hiszem mondhatom, hogy barátok lettünk, annak ellenére, hogy külön kurzusra járunk. A második szerencsecsillag egy kissráchoz (Veronica szerint lányhoz) vezetett – be akart kéredzkedni elénk a sorba, mire Vero spanyolul jelezte nekem, h egy mukkot sem ért. A srác pedig spanyolul megismételte. 12-14 éves kölök lehet és jobban beszélt spanyolul nálam. A nagyszüleivel elkísértek minket a koleszig! (És még mondja valaki, hogy az északi népség hideg és barátságtalan...)

 
A Blindern
 
Ez a megálló neve is, és ez a kollégium, ahol lakom, egy erdő közepén. Közvetlenül a campus mellett van, de privátszállás. Már felcipelni is nagy kihívás volt a bőröndöket a kavicsos erdei úton. De az utolsó erőfeszítéseknél már pár erős legényre akadtunk (most derült ki hogy az enyimé egy magyar srác :D), így megmenekültünk a teljes szégyentől. Norvégiából és a kolesz privát voltából adódóan többet vártam…. Egy egyszemélyes szobába betettek egy pótágyat, ezen alszom én. Néha bizony összecsuklik alatt. És arra is vigyáznom kell, hogy ne forgolódjak, mert egy határozott mozdulatnál bevertem párszor a fejem a falba. Két szoba osztozik egy picike fürdőszobán, amiben van egy tusolókabin és egy minimosdó. Mindez általában 4 emberre. Bár azt hallottam, sokban különböznek a szobák egymástól. De nem akarom látni milyen a többi… egyesek ránk irigykednek a függöny miatt – mivel itt most nincs éjszaka, ezt meg tudom érteni! A ruhákkal is küzdünk, hiszen kettőnkét kell egy helyre bezsúfolni – és én fél évivel érkeztem.  Ami ennél is kellemetlenebb, hogy vécé csak három van a folyosó legvégén…
 
A szobatárs
 
Egy francia (párizsi) csajszival lakom, azt hiszem Camile-nek hívják. Azt hiszem, ugyanis vele még sokat nem beszélgettünk. Amikor beszélünk, akkor mindig vagy a szoba miatt hőbörög, vagy a hajszárítókat/tovakopogókat szidja. De biztos kedves J Crisnél mindenképp jobb.
Amúgy ő a környezetvédelmi csoportban van. A túloldalon pedig egy idős hölgy lakik, Cristina. Nem tudom, mit tanul, de mindig égve hagyja a villanyt a fürdőszobában, amit mi utána már nem tudunk s mi oldalunkról leoltani.
Egyébként 573-man vagyunk 91 országból, és ebből 330-an lakunk a campus három szárnyában.
 
A konyha
 
Legnagyobb meglepetésemre nincs gondom az étkezésemmel. (Ergo a reményeim - miszerint majd itt fogyok, leadom a madridi kilókat – teljesen szertefoszlottak…) A vegetáriusoknak külön kártyájuk van, amivel beléphetnek a konyha területére. Reggelikor nincs erre szükség. Mindenki kedve szerint választ a sok kenyérféle, sajtféle, igazi gyümölcslekvár, pelyhek, nutella és egyéb közül. Inni lehet narancslevet, kávét; vagy csinálhatsz magadnak isteni mézes teát. A főtt étellel sem volt még gondom: a kicsit egyszerűbb két fogásos vega menüt mindig ki tudom egészíteni mindenkinek készült dolgokkal: salátával, gyümölccsel, pudinggal…
 
Különcségek
 
Már a reptérről jövet ajtó-problémánk támadt. (Igen, én és az ajtók…) Emberek, Oszlóban az automata ajtókhoz gombot kell megnyomni. Itt az egyetemen meg szinte mindenhol beléptető-rendszer van. A diákigazolványunk egy mágnes-kártya, azt tudjuk használni.
A könyvtárat belülről még nem láttam, de tudom, hogy benn lehet nyomtatni – kb. 50 oldal/fő/hét. Lehet kölcsönözni hajszárítót és vasalót. A szobákban van wifi. Van mosoda, aminek az ára azonban elég borsos: egy mosás 600 korona. Kimondani is sok. Egyébként drágaság van – az egyetemi könyvesboltban vettem ma egy füzetet, mert az már nem fért bele a 40 kilómba. 80 nok-ba került, ami majdnem háromezer forint. Viszont böcsületükre legye mondva, hogy nem láttam még olya egyetemi jegyzetboltot, amiben Putumayo lemezeket árultak. Ráadásul kevesebb mit két füzet áráért! :D
A campust még nem fedeztem fel teljesen, de van itt minden: az említett könyvesbolt, posta, közért, kávézó, fodrászat…

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr832119301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Képek

  • Hibás feed URL.

Legutóbbi hozzászólások

RSS