2010. 08. 07. 11:23 - uttam

Nemrég összefutottam a belső konyhában (a vega szekció) a magyar kappanunkkal. Még nem láttam ott, vagy nem figyeltem fel rá. Mosolyogva számoltuk, hogy ha ötünkből ketten vegák vagyunk, akkor vagy nem reprezentáljuk rendesen a magyar lakosságot, vagy Magyarország 40%-e vegetárius. Úgy éreztük, az ISS-ben is szép arányt képviselünk ezzel.

Kíváncsiságból megkérdeztük, hogy vajon hány vegetárius ember járkál be oda naponta. (Mivel csak kártyával lehet bemenni, amit 6 hét után is szigorúan ellenőriznek, feltételezhetően mindenki többé-kevésbé vega.) Gyuszi 30-at mondott, az én tippem 60 körül mozgott. Mint megtudtuk, a diákok legalább 30%-a nem eszik húst. Indiai volt ugyan néhány, de nem ekkora arányban.
Így már nem is hangzik olyan merésznek Kristine kezdeményezése. Kristine egy litván lány, aki idén megalapította az ISS környezetvédelmi bizottságát. Néhány napja vega vacsorát szervezett, mindenkinek. Természetesen a hír hallatára heves ellentámadásba lendültek. Napokig plakátcsata dúlt, de a terv nem változott.
Volt minden, mi szem-szájnak ingere. Mi persze mosolyogtunk azon, hogy jó lenne minden nap „vega vacsit” enni. Első tervem az volt, hogy végigkóstolom a körülbelül 15 fogást, ami egy átlagos vacsorának a mintegy háromszorosa. De már a felénél feladtam. Az emberek többsége csendben de elégedetten majszolt.
Persze voltak, akik tüntetőleg bevonultak a Burger Kingből hozott rendkívül tápláló elemózsiájukkal. Aki hülye…

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr592205216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m. g. 2010.08.07. 12:39:48

Aaaatyaúristen. Mi volt ez, óvoda? :D

uttam 2010.08.07. 15:15:20

Gyakran úgy éreztem magam. Elég sok "csíny" célpontja lettem. Legalább ilyen is volt :D
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Legutóbbi hozzászólások

RSS