2011. 03. 27. 10:16 - uttam

Avagy a gyors "hazaruccanás" Berlinbe...
Érdekes, hiába lakik ott a családom, hiába fűz régi viszony Berlinhez, mégsem annyira otthonom, mint TudjátokMelyikVáros. Nem áll rá a szám. A lényeg az, hogy hirtelen felindulásból visszalátogattam.

Szóval Berlin. Épp kezdtem megőrülni, örlődtem a család, Nadja (a volt főszerkesztőm) és egy pesti barátnőm között, aki időközben Berlinbe költözött a kedvesével. A cuccaim három helyen, ők meg versenyeztek egymással a kegyeimért. Nem miattam, csak azért, hogy azt mondjam, náluk érzem magam a legjobban.

Amikor apu is megérkezett, teljes lett a családi kavalkád. Egy kis nyugalomra volt szükségem, ezért hová megy a rendes kislány...keres egy nagy plázát, hogy kikapcsolódjon. A szándék bennem volt, de se türelmem, se pénzem. Úgyhogy inkább kimentem sétálni. Félve ugyan, mert a Potsdamer platznál már többször eltévedtem. Közben elhaladtam egy angol turistacsoport mellett. Az idegenvezető széles mozdulatokkal hadonászott a semmibe.

- Arra van a Dóm - mutatott egy nagy csillogó toronyházra. Na ja, biztos arra lenne, ha lehetne látni bármit is. - Arra meg a tévétorony. Innen 300 m séta a brandenburgi kapu (nehogy véletlenül is megtegyék azt a 300 métert együtt), ott az üvegfalon túl pedig Siona látszik.

Siona?! Felkaptam a fejem. Egyrészt Berlin egész agglomerációját ismerem - talán emlékeztek még, mennyit kellett vonatoznom mindenfelé; másrészt hogy kerülne a német főváros mellé egy ilyen olaszos hangzású....városka?! Valóban, a messzeségbe, a parkon túl fehér tornyok emelkedtek. Azért ne féljetek, túltettem magam a sokkon :D Hiszen várt rám még a kedvenc könyvesboltom!

Visszafelé indultam, vonattal, mert úgy gyorsabb, amikor újabb "jel" csapta meg a fülemet: egy angol úr Sionába váltott jegyet magának és a kedvesének. Basszus, és nem is drága!!! Ketten fizettek 8 eurót, ami azt jelenti, hogy egy emberre... izgatottan keresgélni kezdtem a pénzérméket a tárcámban. Csajos módra mindent elköltöttem, ami nálam volt, de mindig akad itt-ott még valami. Hát akadt!

Egy erdőn száguldott át hihetetlen sebességgel a vonat. Azt elfelejtettem megkérdezni, mikor ér oda, ezért a házaspárt figyeltem, hogy mikor szálnak le. Azt is jó lett volna tudni, hogy visszafelé mikor mennek a vonatok. Most már mindegy, ha valami gond van, majd felhívom aput. Mindenképp rácsörgök, hogy elmeséljem, mit fedeztem fel!!! Biztos vagyok benne, hogy ő sem hallott Sionáról. Elmeséltem volna, ha lett volna térerő! Az okos telefon még annyit elmondott, hogy valamilyen múzeum átjátszótornya felmondta a szolgálatot, ezért ideiglenesen felejtsem el telefont. Nem szeretem a mobilt mint olyat, de ha nincs, az olyan érzés, mintha teljesen el lennék vágva a világtól. Mit csináltunk mi 20 évvel ezelőtt internet és hosszúpóráz nélkül?! :D

A nap már majdnem eltűnt a horizonton, én pedig könnyed öltözetben indultam el... de azért akartam tenni egy rövid sétát, érdekes helynek látszott.

Az állomásról kilépvén egy lépcső fogadott minket és egy idegenvezető. Király, a csoporthoz csapódom, és akkor nem veszek el. Bár most ahhoz lett volna kedvem, a sok nyüzsi után jó a magány. Erre a legmegfelelőbb egy kihalt város, nem? :)

Kiderült, hogy az egész város egy ügyeskezű ács műve, az idegenvezető pedig az ő dédunokája. Azt meséli, hogy a legenda szerint az egész város el van átkozva, minden házhoz más csapás kötődik. Kegyetlen kínzások zaja, életnyi szenvedések, borzalmas vég... Na persze! (Fura, hogy Siona eddig kimaradt.. Még nem is hallottam róla, pedig milyen jól felépítették a hely imázsát!)

Én közben elkezdtem fotózgatni. A lépcső alján egy díszes mozaikba foglalt tükör. Felette egy szám: Anno 2018. A tükörben időről időre írás jelenik meg. "you are the one", erre emlékszem. Persze hogy én vagyok az, ki más lenne egy tükörben. De közben egy egész más ember néz vissza rám. A csoport ezalatt eltűnt a domb tetején, azóta sem tudom, ki tükröződhetett. Próbáltam lefényképezni, de az összes képen eltűnt az írás és az arc is. Vakuval, vaku nélkül.

- Ügyes trükk - gondoltam. Közben a kezembe akadt egy könyv, amit az egyik turista hagyhatott ott. "Az éjjeli lepke rabja". Belelapoztam, Sionáról szólhat. Amelyet egy ügyeskezű ács épített, aki egész életében ennek a helynek a rabja volt. Megszállottan dolgozott éjjel-nappal. Minden ház történetének külön fejezetet szenteltek, de már erősen sötétedett és hűvös tavaszi szél fújt. Nem volt sem időm, sem kedvem belemélyedni. Mennyivel jobb egyedül felfedezni. Átfutott az agyamon, hogy akár el is tévedhetek. De aki ismer, tudja, hogy alapvetően szeretek eltévedni; s az egész amúgy sem tűnt olyan nagynak. Majd jól megjegyzem, merre megyek, és visszaérek a következő vonathoz - amit persze nem tudtam, mikor van.

Kettessével szedtem a lépcsőket felfelé. A házakba nem akartam bemenni, de azért pár fotót kellett lőnöm, hogy otthon megmutathassam, merre jártam. A legmagasabb pontról körbepillantva azonban csalódnom kellett. Már nem volt elég fény egy normális fényképhez. Alig láttam valamit, de a hideg rázott. Meg nem mondom most már, hogy a gyönyörűségtől, az egyre alacsonyabb hőmérséklettől, vagy valami más volt az oka. Az egésznek olyan hangulata volt, mint egy Dalí-festménynek!

 

 

Kíváncsiságból végül mégis benyitottam az első házba. A pókhálós kilincshez mintha ezer éve nem nyúltak volna. Hangosan dobogott a szívem. A pókháló pókot is rejt, amiknek nem vagyok nagy barátja. Ijesztő volt a sötétben, távol mindenféle emberi zajtól - már igazság szerint bántam, hogy egyedül vágtam neki.

Az ajtó nem mozdult... (Igen, tudom, én az ajtók... ez lehetne egy külön blog témája). Még egyszer megpróbáltam, amikor lassan, csikorogva megmozdult a hatalmas elefántcsont bejárat. És elém tárult a Casa Oriente rejtélye....

 

 

 

* * *

 

És ekkor persze felébredtem! Hogy van-e ilyen titkos hely Berlin mellett, azt nem tudom. Hogy van-e hasonló regény, azt sem. Megírhatom! Siona nevű hely nincs, de Sionák vannak; annak ellenére, hogy én egészen öt perccel ezelőttig nem tudtam a létezésükről. Egy nagyon pici, párszáz fős nép az Egyenlítő mentén, Ecuador és Kolumbia határán ('82-es és 2000-es adatok szerint számlál ennyit a népesség, ki tudja, azóta mi van).
Na tessék! Ezt rakja össze, aki tudja.

Álmomban messze jártam....
Hogy az óraátállítás, vagy a tegnapi vihar hatott-e rám így, nem tudom. Valahonnan mélyről előjött ez a szürreális látomás. Ijesztő volt, ugyanakkor fájdalmasan szép.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr732774855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uttam 2011.03.27. 11:47:50

Közben egy szégyenlős privát levélben megérkezett a válasz: flood.blog.hu/2011/03/26/a_metafizikai_kapcsolat
Meglepő?

Zsuzsinci 2011.03.29. 07:29:01

Zseniális, tényleg elhittem... :) Már majdnem meg is haragudtam, hogy Te Berlinben, nekem meg nem is szólsz... :) :) :)

uttam 2011.03.29. 07:34:14

úgy kell neked!!! :D
én is elhittem, annyira realisztikus volt. bizarr... már az utolsó rádöbbenés nélkül is bizarr volt
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Legutóbbi hozzászólások

RSS