22:42 A rendőrség felsorakozik a mezőgazdasági minisztérium épülete előtt. Én békésen tekerek hazafelé, az csak azon aggódom, hogy nehogy leintsenek - kivételesen járdán tekertem, és villogó nélkül. Egy másik táskámban felejtettem.

23:05 Hív egy barátom. Épp indul a közeli bringaműhelyből hazafelé, még fel akar ugrani köszönni az enyémnek. De nekem most nincs kedvem egy effajta spontán látogatáshoz.

23:11 Letusoltam, és elkezdek cikket írni. Képaláírásokat, mert az is feladat. (Nagyon tetszik az itteni gyakorlati oktatás). Ugyan elég hűvös van, de nyitott ablaknál dolgozom, hogy gyorsabban száradjanak a ruhák. A szomszédból áthallatszik egy lelkes üvöltés: góóóóól! Aha. Megint meccs van. Akkor ezért voltak ennyire tele ma a bárok, még az ajtóban, sőt, az utcán is ácsorogtak. Igyekszem a munkámra koncentrálni.

23:37 Egyre nagyobb hangzavar kavarog az utcáról. Nem szoktam meg. Ugyan a belvárosban lakom, de a negyediken, a szobám egy belső udvarra néz, a lakás többi része a Retiro parkra => általában csend van. Jó újságíróként természetesen azonnal lerohanok. Kerékpárral, hátha menekülni kell.

23:42 Kinyitom a bejárati kaput. Először egy szmokingos úr és egy fekete estélyit (hozzá fehér tűsarkút) viselő hölgy - mindkettőjüknek piros-fehér sál lóg a nyakukban. Őket hömölygő tömeg követi. Száz, nem kétszáz ember egy csoportban. Szintén piros-fehér zászlókat lobogtatva. Ha otthon lennék, azt hinném, ismét jobboldali tüntetések zajlanak. De itt Franco óta nem divat az ilyesmi. (Franconak és a mostani politkai közhangulatnak ideje lenne szentelnem egy külön blogot). Így hát kisebb tétovázás után kilököm a kapunk a biciklit. Felszállni nem tudok, akkora a káosz.

23:46 A körforgalomnál lezárom a biciklit, hogy szabadabban tudjak fotózni. A könyvsortól autóval már nem szabad tovább menni, a rendőrök lezárták a Paseo del Pradot. A szívem sebesebben ver. Már tudom, hogy nyert az Atlético de Madrid, az ÉN CSAPATOM. (Ennek hosszabb története van, de azt már sejthetitek, hogy nem rajongok a futbalért). Soha nem láttam még ilyennek a várost. Az autósok mind ritmusra dudálnak. Tá-tá-titi-tá-titi-titi-ti-tá. Gyerekek integetnek ki kendőkkel az ablakon. A taxisok szélsebesen megállnak az orrom előtt és kiengedik az utasokat. Mindenki integet a másiknak, mindenki tudja, mi történt. Én még mindig félszegen figyelem az eseményeket, de lassan rám is átragad a hangulat. A járókelők hevesen éneklik, hogy "Campeones, campeones...". Mindenki aki él és mozog - autóval, motorral, kerékpárral, taxival, gyalog, metróal - egy irányba igyekszik. A kurrr.... Mellettem robbant egy petárda.

23:54 A botanikus kert után újabb kordon, ahonnan csak biztonsági vizsgálat után lehet tovább menni. A rendőrök megtapogatták a táskámat, de ekkora tömegnél nincs idő hosszas kutakodásra. Száz méterenként áll egy mentő. A járdán már nem szabad menni, mindenkit az út közepére terelnek.

24:02 Fuente de Neptuno. Óriási kivetítők, zene. De a zenét elnyomja az emberek zsivalya. Már többezren énekelnek és táncolnak, pedig én szerintem az elsők között érkeztem. Végeláthatatlan emberáradat özönlik továbbra is minden oldalról. A több országos tévécsatorna is élőben közvetít a helyszínről. A csillogó szemek és  széles mosoly arról árulkodik, hogy ez nem egy átalgos szerda este. Bajnok lett az Atlético, és a város így hálálja meg a dicsőséget. Kezdődhet a fiesta, a spontán utcabál...

01:44 Nem tudok betelni az eufórikus tekintetekkel, de lassan elindulok hazafelé. Hiszen félbehagytam a cikkem. Mások is így döntenek, így már két irányba hömpölygünk. Vannak akik még mindig a szökőkúthoz, és vannak, akik lassan hazafelé. A metró már nem jár, ünnep ez a taxisoknak is. Én szépen megkeresem a biciklim. (Ideje lenne nevet adni neki, mégsem hívhatom mindig "a biciklimnek".)

01:55 Hihetetlen, hogy még mindig mennyi ember van a kis utcákon is. Most látom először, hogy mennyi ÉLET van itt. Csak tyúklépésben lehet haladni, a házam bejárata előtt pedig majdnem továbbsodornak.

02:24 Próbálom megemészteni a látottakat. Nem, ezt a képek, de még a videófelvételek sem adják vissza. Olyan érzésem van, mintha a foci itt egy második nemzeti vallás lenne. Soha nem láttam még ehhez fogható lelkesedést és rajongást. Egy piros-fehérbe öltözött várost. Becsukom az ablakot. A zaj egyre tompább.

03:07 Végre elcsöndesedik a város. Elvégre holnap (is) munkanap lesz. Egy helikopter zaja száll el, de már nem akarom tudni. Én is nyugovóra térek.

Pár hete már láttam hasonlót. Akkor csak a hangos dudaszóra lettem figyelmes. Mivel utolsó csütörtök volt, azt hittem, a Bicicritica miatt bosszankodnak az autósok. Rögtön rohantam a hang irányába, de csak elvétve láttam kerékpárosokat. No, gondoltam, emiatt kár ennyire hőbörögni. De továbbra is dudáltak, sőt, mindenki intett. Kántáltak valamit és zászlókat lobogtattak. Emi, az argentin surferem szerint meccs lehetett. És valóban.

Közben egy barátom felvilágosított, azon a napon (április 29., emlékszem jól) veszített a Barcelona. Hogy ki ellen, azt már nem tudom. A lényeg, hogy nem amiatt örültek az emberek, mert NYERT a csapatuk - hanem pusztán a tudat, hogy az ősellenség VESZÍTETT, boldoggá tette őket. Fura, nem?

Ha fociőrült lennék, tökéletes helyen laknék. Ugyanis egy sarokra van a Fuente de Neptunot és a Plaza de Cibelest összekötő Paseo del Prado. Amikor az Atletico de Madrid nyer, akkor a Neptún-kúthoz, amikor a Real Madrid, akkor Cibeleshez vonul ki a büszke város. Azt is megtudtam, hogy ez egy jelentős meccs volt, de a héten további fiesta várható a Real Madrid játéka után.