Meztelen tekerésről amerikai kontextusban már többször hallottam. Otthon tudtommal még nem került sor ilyenre. A madridiról márciusban értesültem, és rögtön rá is vettek, hogy vegyek részt.
Persze könnyen mondtam igent ennyi idő távlatában. De ahogy közeledett az időpont, egyre többfelől hallottam róla. És már nem csak kamuból mondtam igent, de komolyan is gondoltam. Egyre többször látogattam az ötletadó zaragozai menet honlapjára, ahol mindenféle jótanácsot olvastam (naptej és kalap volt a kulcsszó). De még mindig nem tudtam elképzelni, hogy valóban részt veszek. Ugyanez az oldal próbálta a kételyeket is eloszlatni, amelyek gondolom sokakban felmerülnek.
Amikor már biztos voltam abban, hogy el akarok menni (újságírói véna), több akadályba is ütköztem. A lehető legrosszabb hétvégére tűzték ki az időpontot egész Spanyolországba. Egyrészt aznap pont vizsgáztam délig, és a tekerés is délben indult. Másrészt családi látogatás is volt (anyum, a legjobb barátnőm és a férje). És akkor hogy legyen:?
Megkérjem a tanárt, hogy hadd írjak valami házidolgozatot a vizsga helyett? De milyen indokkal? A ciklonudistára mégsem foghatom. Vigyem magammal a bicajt, hátha akkor gyorsabban odaérek? Menjek egyedül, vagy győzzem meg a családot, hogy jöjjenek ők is? Ha jönnének, honnan szerzek ennyi bicajt ingyen?
Végül szépen minden megoldódott. Megegyeztünk, hogy a lányoknak megengedett egy testszínű bugyi (óriási tévedés, tök ciki volt!!! Érdemesebb egy törölközőt az ülésre teríeni), és hogy buliból testfestéket is veszünk. Végül a festésből nem lett semmi (elfolyt volna); óriási rohanás, de böcsületesen részt vettem a vizsgán. Bringákat is kaptunk kölcsön a tánc partneremtől, csak össze kellett szedni őket. De akkor jött az újabb csapás: az időjárás. 14 fok és zuhogó eső. Reméltem, hogy ezúttal is téved az előrejelzés, de sajnos nem. Még az utolsó percekben is vacilláltunk, telefonáltunk, tanakodtunk, hogy érdemes-e nekivágni. De úgy döntöttünk, egyszer van ilyen lehetőség (vagy ha nem is), unokáinknak is mesélni fogjuk!
A menet pontosan indult (azaz fél órás késéssel, mint mindig), és nyugodt szombati menetnek tűnt, mindenki ruhában. Egészen addig, amíg be nem hajtottak egy kis mellékutcába a városközpontban. Ahol megálltak, és mindenki lekapta a ruháit. Én pont ebben a pillanatban értem oda. Még jó, nem tudom, később hogy vetkőztem volna neki. Körülbelül 10 perc alatt mindenki lecsupaszodott és mindenhonnan előkerült a testfesték. Barátnőm, aki eredetileg nem akart vetkőzni, amikor látta hogy én nekigyürkőzöm, ő sem gondolkodott egy percig sem. Anyukám, akitől nem áll távol sem a bringázás sem a nudizmus, végül ebben az időben nem vállalta. Nem tudom, ő járt-e jobban vagy mi. Előkerültek a fényképzők is, mindenki egymást fotózta. (Mr Perverzke vagy 50 képet csinált rólam, majd közös képhez is ragaszkodott. Mondanom sem kell, hogy gyorsan arrébbálltunk). De ez csak egy ember volt.
Ember….állítólag általában 400 körül van a résztvevők száma, de ezúttal a rossz idő miatt csak mintegy 150-200-an voltunk. Ugyan sok ismerősöm jelezte, hogy jönne, a mikroklíma jóvoltából
Árról már írtam, hogy általában milyen heves indulatok kísérik az itteni Bicicritikákat. Valahogy ez most nem érződött, mindenki csak tátott szájjal türelmesen várta, hogy elhaladjunk. (Tény, hogy itt most nem voltunk kétezren). Tudom, unalmas, de nekem nagy dolog, hogy egyre több mottót értettem és tudtam üvölteni én is! Sikerélményem is megvolt.
Az induláskor elkezdett esni, és abba sem hagyta a végéig. Rettenetesen hideg volt az első percekben, de az útvonal nagy részén inkább a dolog pikantériája kötötte le a figyelmünket, nem annyira a zord idő. Elég bizarr és különleges érzése volt a meztelen bőrünkön érezni az esőcseppek koppanását. (Általában minden évben pirosra sül mindenkinek a feneke – ettől bizony most megmenekültünk). A királyi palota előtt viszont már kénytelen voltunk legalább egy esőkabátot elővenni, mert addigra átfagytunk.
Az eredetileg két órásra tervezett túra 50 perc alatt lezajlott. Pont mire átfagytunk volna, meg is érkeztünk az afterparty helyszínére (egy általam ismeretlen foglaltházba Embajadores mellett), ahol persze már rotyogtak a kondérok….
