Egy hétnyi színház... Nem megy több. Egy héten át munka után minden este vagy a kelet-berlini panelgettóba (bábszínház) vagy a posh Potsdamba siettem. Hóban, jégben, fagyban, szélben este ötkor el hogy odaérjek a hetes előadásra, majd valamikor kettő körül haza. Esőben ez ma már nem jön össze. Pedig vár rám a posttheater rendezője, a holland társulat a fura bábjaival, egy lengyel (?) kísérleti zenei koncert, a záróparty (ami ha a Thealterből indulok ki........) és csodák csodájára egy lovardából átalakított színházban egy salsa party!!! De egyedül nem megy. Ma már nem.

Azért így is sokat láttam, nézzük sorban.

Kraut_produktion - a híres svájciak, ahogy Györgyi jellemezte. Az összes többi tanácsért hálás vagyok, ezért az egyért nem. Persze legalább ez is kipipálva. Igen, most már láttam embereket okádni a színpadon órákon keresztül és felforult nekem is a gyomrom oskadmagammal. Mi ez, ha nem élményszerzés?! (Polgárpukkasztás? Az!) Elég erős kezdés volt, el is vette a kedvem a további nézelődéstől.

Egészen másnapig, amikor a Schaubude kortárs bábfesztiváljára mentem. Anubis - Uta Gebert bunraku-koreográfiája és az éteri atmoszféra magával ragadott. Kár, hogy elrontották az egészet egy másik Grimm-előadással, ami abszolút nem illett a hangulathoz. És a német humor nekem amúgy sem...

A harmadik estém szintén a Schaubudéban telt. Egy teljesen tradicionáis Andersen-feldolgozást néztem meg, marionett bábokkal. Szerintem sokkal több rejlett benne, picit csalódott voltam. Nem értem, miért nevezték felnőtt darabnak, a poénokat még egy hétéves is értette volna. De legalább a gyomromat nem piszkálta.

Ezután kíváncsiságból megnéztem a Hólyagcirkuszt Potsdamban. Én remekül szórakoztam, de a zömében német uraságok nem értékelték túlságosan. Néha hátra is kellett szólnom. Persze tény, hogy magyarul volt, és a felirat is teljesen elcsúszott az eredeti szöveghez képest.

Ami ezután következett, na arra nem számítottam. Egy olyan....előadásra...kerültem be, amiről már lemondtam. Amint látszik, habozok, hogy minek is nevezzem. Én egy táncelőadásra számítottam. A hivatalos besorolása multimédiás színházkoreográfia. Mindez a Fight Club c- filmre alapozva. Ugyan igyekszem kerülni az interaktív dolgokat, a nagyon is korlátozott (sőt, pontos) nézőszám miatt már rosszat sejtettem...

Mind kaptunk egy számot. Innentől kezdve levetettük identitásunkat, és azonosultunk a klubbal. A "Nagy Testvér" egy vászonról szólt le hozzánk, vagy néha a fejhallgatón át adott utasításokat.  Nekünk egy sakktáblán kellett követnünk a számunkat, a megfelelő utasítások alapján. "I am not important!!!" ordítottam, majd hangosabban, és egyre hangosabban, amíg teljesen meg nem semmisültem. Volt, aki kotkodálva ugrálta végig. "We are not our job" hangzott a kórus a végén, majd öngyújtot a magasba tartva omot zengettünk. Valahogy ez nekem most jól esett. Hogy ez még a színház kategóriába vagy a pszichológiai kísérlet fiókba esik, nem tudom. De tény, hogy új volt és a mege rettenetes és szorongó nemében élvezhető. Post theater - fight club express. Róluk bővebben is olvashattok majd a magazinban.

Majd a mai nap híján az utolsó előadás (elnézést, három helyett tegnap már csak egyet sikerült...a mai hosszú napra gyúrtam, de ember tervez....eső /ki/végez) pénteken a Krepsko Mad Cup of Tea c. előadása. Ugyan csehek, de az egész jelenetnek francia hanglata volt. Mintha Jeunet egyik filmjéből pattant volna ki a csetlőbotló naiva és a megszállott pincér. Ügyetlen udvarlás és kellemes finn tangó aláfestőzeneként. Hogy mennyi mindent ki lehet hozni egy bicikliből, egy gumicsizmából és pár(száz) csészéből és csészealjból.... Egészségünkre!

A hét konklúziója, hogy a szabadszínház nem mindig jó. De én akkor is emellett teszem le a voksom a konvencionális színházzal szemben. Néha meghánytat (ezúttal szó szerint), máskor megdöbbent, olykor megnevettet. Legalább hat!

Egyébként ma B tervként Diwali volt beütemezve. Kicsit be is loptam a családi fészekbe, az igencsak magyarosra (embörösre) sikeredett rakott székelykáposzta után indiai halwa volt desszertként. Ha tudtam volna, hogy itthon ragadok, nem csináltam volna ekkora adaggal. A főzésről amúgy is már leszoktam, itt nincs sikerem. Úgy pedig nem jó, csak magam miatt nem érdemes. :(

Kíváncsi vagyok, a lyányainknak hogy telik ott a messzi Indiában.

Shubh Diwali!