Hol is kezdjem?

Talán ott, hogy hiányzik a tánc… Meg az elmúlt szűk egy évben nagyon be voltam gubózva az íróasztal mögött, szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Így jött, hogy elmegyek Barcelonába. Meg Portóba. Barátokat látogatni. Barcelonából Madrid lett (meglepő módon), Portóból Lisszabon. Közben jött még egy dublini ötlet is, de felmentek a Madrid-Dublin jegyárak. Így Dublinból meg Murcia. Hosszú út vezetett a hirtelen eklektikus döntésig.

Otthon nem tudok táncolni, így elhatároztam, hogy a 6 este mindegyikén, amin Madridban leszek, lecsiszolom a parkettet. Kivétel talán a flamencós hétfőm, de egy barátom (páran ismerhetitek, hiszen 10 teljes napra látogatott meg…) hétfőnként salsa koncertet ad, tehát újabb konceptuális dilemma állt elő.

Természetesen a szállást is ehhez választottam. Némi latolgatás után a legjobb barátnőmhöz, Ainhoához kéredzkedtem be, aki azóta hogy megismerkedtünk összeköltözött egy másik barátommal. Tudtam, hogy kinn lakik a P**ban (Las Rozas, nem s-szel, hanem z-vel, ami tényleg messze van), de azt is, hogy a mosolya és a nagy ölelés mindent feledtetni fog. De azért megállapodtunk, hogy csak akkor alszom ott, ha elmegyünk salsázni – ha nem, keresek inkább mást és majd egyszer napközben kimegyek hozzájuk.

Ebből az lett, hogy az utolsó pillanatban közölték (én már puccban), hogy nincs kedvük menni. Dühös voltam és csalódott. A tánc miatt is, ami már fájt, úgy hiányzott – meg mert sok barátom csak ezért ment el hétköznap este ama bizonyos Tropicalba, hogy lásson engem. Pár embernek próbáltam szólni, de már elindultak. Próbáltam pár órás szállást keresni tánc utánra. Ainhoa és a kedvese pedig próbálta elmagyarázni, hogy hogyan jutok vissza az éjszakai busszal. Már a busz is általam ismeretlen negyedből indult, de sötétben hogy megtalálom-e pont ezt a falut, amit a GPS-em már nem talált, az kétséges volt. Így hát maradtam.

Ettünk, beszélgettünk, bohóckodtunk, még táncoltunk is… Szép baráti este lett volna, ha nem másra készültem volna rá – NAGYON. Ilyen fajta csalódásból volt még pár, le kellene szoknom a tervek szövögetéséről. De ha számomra fontos dologról van szó, nem tudok nem kötődni érzelmileg a kitaláltakhoz.

Persze egész másnap kaptam a 'hate message'-eket, hogy hogy képzelted h miattad elmentünk és nem jössz… Még én is annyira szomorú voltam, hogy válaszolni sem tudtam. Igazuk van.

Reméltem, hogy a kezdeti  bénáskodás után jobb idők jönnek. Egyébként mindenről a ruha tehet. De ez egyelőre még titok!