Esőre állt. Az új dzsekimmel a derekamon bicajra pattantam, és hasítottam a széllel szemben. Megkaptam az első dudálást is. Nem hiszem, hogy elismerésnek szánták - de eddig nem volt rá példa. Persze, példátlanul közlekedem :P
Talán már említettem, hogy itt az Utolsó Péntek critical masseit csütörtökön tartják. Évente kétszer Pesten nagyobb a tömeg, de a havi tekerésekre itt gyűlnek össze többen. Értsd: a viharos idő ellenére ismét többezren voltunk. Még mindig nem értem, hol van ez a sok kerékpáros a hétköznapokban!
Ezúttal valahogy az összes érdeklődő és sajtós engem talált meg. Mivel épphogy visszajöttem Magyarországról, és azt a kis spanyolomat is elfelejtettem pár nap alatt, csak kedvesen mosolyogtam.
A kedves mosolyról jut eszembe: ezúttal is néha egy-egy önjelölt lefogta a behajtani vágyó kocsikat. A legszebb jelenet az volt, amikor egy harminca anyatigris beállt egy szöszi kocsija elé. És rendkívül negédesen, kissé cinikus mosollya közölte, hogy bizony várnod kell, babám!
Rájöttem, hogy egy-egy ilyen közös felvonulás sokat dob a szleng-gyűjteményemen. Elsősorban a cifránál cifrább káromkodások, amiket egymás fejéhez vágnak... Sokkal hevesebben zajlik itt az egész - de vidámabb és szolidárisabb is. És a kerékpárosok nagyon is provokálnak - még egy anyukát sem akartak elengedni, aki a szomszéd utcába ment - volna - a gyermekét. neki is szembesülnie kellett a jólbevált módszerrel: ha továbbhajt, mindenki odasiet, megáll és ordibálni kezd.
Ezúttal Dani, egy equadori barátom segített begyűjteni pár szlogent, amit eddig nem értettem.
1.- Yo no contamino, yo me ejercito. (kb: Én nem szennyezek, helyette gyúrok.)
2.- No me cabreo, yo pedaleo. (na ezt nem)
A tekerés legkritikusabb pontja a Calle de Atocha emelkedője volt. Körülbelül egy 45-55 fokos lejtőt képzeljetek el. Amit lefelé is félve teszek meg, de ugyanezt felfelé.... Többnyire tolom. Kevésbé ciki. Háromszor álltam meg és adtam volna fel, ha a lelkes szurkolótábor nem biztat folytatásra. Jelentem, megizzadtam bele rendesen!
Végül kiderült, hogy az ehavi a közelemben, egy lavapiesi foglaltházban ért véget. A Casablancát már eddig is sokat figyelgettem kívülről. Beljebb most sem jutottam, mert néhány barátom brazil koncertje ott volt fél saroknyira. Ha már így hozta a sors, benéztem. De élvezet volt hallgatni az elégedett bringások nyammogását. Nagy tekerés után a legjobb a zöldséges kuszkusz!
* képek hamarosan *
Ui: Jelzem, megint ott volt a kedvenc furinénim, aki lelkesen árulja a Bicicriticás zoknikat. ÉS úgy tnik, minden hónapra valami új jelszóval jön elő. Szívén viseli a társadalom sorsát, na. Keep tuned, legközelebb a Ciclonudistáról jelentkezem! :)