2012. 02. 18. 12:17 - uttam

Nem, nem láttam a filmet, mielőtt nekivágtam.
De régóta el akartam jutni ide. Valahogy volt a helynek egy csalogató bája, egy titok, ami hívogatott. Nem fejtettem meg. Talán túl magasak voltak az elvárásaim. Vagy talán más miatt.

Hirtelen ötlettől vezérelve vettem egy repjegyet Madridból. Mindegy volt hová, csak nem akartam a hétköznapokat ott tölteni, amikor is minden barátom dolgozik, nem ritkán este 9-ig. Ezért kerestem egy, a spanyol fővárosból olcsón elérhető úticélt. Szóba került Porto, Dublin, Marrakesh, Córdoba és végül Lisszabon. Természetesen fontos volt, hogy legyen élet, lehessen táncolni hétköznap is.

Így hát fogtam magam, és Couchsurfingen kerestem egy kompetens személyt. Nem kanapét, csak valakit, aki meg tudja nekem mondani, hol vannak a város legjobb salsa partijai az adott napokon. A kanapén alváshoz már kicsit öregnek érzem magam és szeretek független lenni – és olcsóbbnak sem olcsóbb, főleg ha egyedül utazom és jó vendég akarok lenni.

Így adódott, hogy rábukkantam Ricardo profiljára. Még csak a harmincas éveiben jár, de már 15 éve van saját salsa iskolája. Az elsők között voltam, akik Lisszabonban elkezdtek salsát oktatni- meséli. Kedves szavai és invitálása után foglaltam is a jegyet Portugáliába. Még sokáig levelezgettünk, és végül küldtem neki egy kanapé-kérvényt.

Nem éreztem azt, hogy egy idegenhez megyek aludni. Melegséget árasztó profilja és a információ-áramlás következtében olyan volt, mintha egy régi barátot látogatnék meg. Így lehet, így érdemes kanapészörfölni!

Ricardo már a reptéren nagy öleléssel és széles mosollyal fogadott. Soha nem jött még ki elém egy hostom sem a reptérre, nem is várnám el. De ő sokkal többet is tett ennél: kivett két szabadnapot, hogy velem tölthesse. Autós városnézést tartott és a környéket is bejártuk. Volt ebben a két napban minden: tánc, városnézés, nagy fagyizások (igen, szép idő volt!), közös főzések, mozizás, lovaglás, stb. A szoba, ahol aludtam, tele volt serlegekkel. Megkérdeztem mi ez, és majdnem hanyatt estem: Ricardo díjugrató bajnok volt sokáig. Tudtam, hogy szeret lovagolni, de kezdtem magam kínosa érezni, hogy én nem vagyok egy profi lovas. Mellett van még pár, amit kézilabda vagy röplabda bajnokságokon szerzett. Meg persze táncos díjak. Hű.

Vendégnek lenni, főleg egy idegennél, de még barátoknál is, szerintem nehéz. De Riki közvetlensége feledtetett velem minden szorongást. Előre éreztem, hogy ő egy mindent vagy semmit ember – és így is volt.

Azonban megvannak ennek az árnyoldalai is: én azért utazom, mert szeretem a kalandot. Szeretek elveszni, szeretek nehéz, megoldandó szituációkba keveredni. A nevezetességek nem érdekelnek. Ez a katarzis viszont ezúttal elmaradt. Már az első pár óra után láttam minden nagyobb nevezetességet. Volt, amit csak a kocsiból, volt, amit hop-on hop-off módban. Beleértve az egyetlen nevezetességet, amit meg akartam nézni: a báb múzeumot. A múzeumot egyébként mindenkinek ajánlom, aki kicsit is érdeklődik eme színházi ág iránt. Íme a legérdekesebb mű, amit találtam:

(Talán japánból származik, és szerepe szerint egy öreg nő. Igen, hölgyeim és uraim, jól látják, a keblek külön mozgathatók… Rögtön el is kezdtem a fejemben történeteket szőni hozzá.)

Viszont második este (magyar időszámítás szerint már éjjel) elvitt egy barátjához, mert másnap fontos tárgyalása volt. Mondtam én neki, hogy elvagyok én egyedül. De amikor hallottam, h kiről lenne szó, rögtön igent mondtam. Ugyanis Joao-nak, a legjobb barátjának is terveztem írni Couchsurfingen.

Joaot elég váratlanul érte a látogatásom, akkor este ért haza Észak-Portugáliából, ahol a kislánya él. 10 órányi vezetés után egy percig sem habozott, amikor azt mondtam neki, hogy táncolni mennék. És de jól tettük!

Képzeljetek el egy álomlakást: mesés kilátás a várra és a városra egyaránt, még a folyó is kisejlik a messzeségben. Két kis szoba és egy érdekesen egybenyitott nappali-étkező-konyha-előszoba-fürdőerkély. (A lakás egyik erkélye lett átalakítva fürdőszobának). Ízléses berendezés, apró részletek tömkelege…. Mintha csak én rendeztem volna be. De olyan kaotikus volt, mintha egy bomba robbant volna. Egy fenéknyi helyet sem találtam a kanapén, hogy leüljek. No de végül megoldottuk. Nála is felfedeztem pár érmet: Joao szenvedélyes íjász, és egy ideje edzősködik is.

Másnap az új vendéglátómnak dolgoznia kellett, így a felfedezés öröme sem maradt el teljesen. És a Ricardoval szerzett tapasztalatok alapján már egész otthonosan mozogtam a városban.

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr284129445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Képek

Nincs megjeleníthető elem

Legutóbbi hozzászólások

RSS

süti beállítások módosítása