Éppenséggel már hétfőn is elköltözhettem volna, de túl fáradt voltam a vizsgák után. Hétfő este még sütöttem-főztem, hogy ne kelljen annyit cipekednem. Fél napig jártak hozzám a barátok elfogyasztani. Közben kényelmesen összepakoltam. Azaz ez volt a terv, de rájöttem, hogy egy fél életet nehéz bőröndökbe pakolni...

Este már csak Marcora vártam a tengernyi csomaggal, aki segített átköltözni. Cris az utolsó pillanatban befutott és elszámoltunk. Nem napra pontosan (ami így utólag belegondolva butaság volt, mert a lakás "napidíja" is rengeteg, nem csak hónapokban mérve) - de már nem volt kedvem vele vitatkozni. Nagyjából megkaptam ami jár. Meg ő is. Bár a bosszúimat nem vittem véghez. Az otthoniak segítettek gonosznál gonoszabb dolgokat kiagyalni, de Oscar barátom a keddi ebédnél figyelmeztetett, hogy az csak nekem lenne rossz karma.

Négy fordulóval le is vittük a cuccot ketten. Alig fértünk be a liftbe ennyi csomaggal, levegőt venni már nem is volt hely. Kellett volna csinálni egy képet! :D Marco elszaladt akocsiért (mert a ház közelében nem lehet parkolni) majd gyorsan bedobáltuk a cuccokat. Még jó, hogy én úgy döntöttem, a bicajt is viszem és azzal tekerek odáig... Már nem fértem volna be ennyi csomag mellett.

Felszaladtam még a bringáért, majd otthagytam a kulcsot az óriási fekete négernek, aki két napja a nappaliban aludt - de fogalmam sincs, ki volt. Kiléptem a házból, megkönnyebbültem sóhajtottam. Majd észrevettem a rám váró csodálatos látványt: esőftyol és napsütés; a metróbejárat felett gyönyörű szivárvány fogadott. Metróval vittem a biciklit, mert egy kicsit megfáztam a ciklonudistán, nem akartam újabb ázással kockáztatni.

A metróban persze negyed órát várnom kellett, mert 20.50-kkor még nem vihetek biciklit a metrón, csak 21 órától. Röhej. De kivártam, megérkeztem, szélsebesen felcipekedtünk (lift nélkül!).

Juannak nem sok ideje volt rám, mert a zaragozai útját szervezte. Bringával eltekert az ottani ciklonudistára. Így most egyedül vagyok egy lakásban, messze az általam annyira kedvelt városrésztől. A parkomtól, az indiai gyümölcsöstől, ahol már megjegyzik, ha két-három napig nem járok arra... De végre nyugalom van!!!

A hab a tortán az volt, hogy Cris (az EX-lakótársam, istenem, de szép ilyet mondani rá) sms-eket küldözgetett. Az első így hangzott "thanks for leaving your rubbish", a második is hasonló tartalommal bírt. A harmadikat már nem olvastam, mert ezen is eléggé felhúztam magam. Egyrészt olyankor bezzeg nem tudja a számom, amikor várok rá egy megbeszélt időpontban (négyszer volt ilyen ez elmúlt pár napban), hogy lerendezzük a kauciót. Másrészt ez mit jelentsen. Nem mostam ki a törölközőt és az ágyneműt amit aznap még használtam, de beleraktam a mosógépbe. Beláthatja, hogy ez a hirtelen távozás nem volt betervezve. Másrészt arról ne is beszéljünk, hogy én hányszor takarítottam el az ő szarát. Akár szó szerint is... És ez még hagyján, de az anyukám is. Emiatt vagyok igazán szomorú. Az sms-ek pedig rendesen felhúztak, ilyen kotextusban. De reményeim szernt soha többé nem látom! Bár nem olyan nagy ez a város. És ugyan mindent el akartam hozni az utolsó gyufaszálig, de most fedeztem fel, hogy a mélyhűtőt elfelejtettem kipakolni. Tele volt néhány nehezen beszerezhető élelmiszerrel. És a norvég SIM-kártyám sem érkezett még meg állítólag.

Búcsúzóul még odavetette, hogy reméli, hogy a családomat nem zavarta a zaj................