Spanyolországban minden, Oszlóban a "fizetőgép"...de hogy még második szülőföldemen is érjenek ilyen meglepetések! A német praktikusság nem ismer határt...
Ahhoz, hogy beréjek a szerkesztőségbe, a következő vár rám: először is egy időjárástól és táskamérettől függően bő huszonöt perces séta (ami tíz perces kerékpározással egyenlő, ha lenne már bicklim). Utána egy bő fél órás zötykölődés a helyi HÉV-en ( azaz S-bahnon) a Gesundbrunnenig (ha épp kifogok egy távolsági vonatot, akkor ez mindössze 21 perc). Ezután jött még 13 perc metrózás, és ha a lejáró jó felén jövök ki, csupán öt perc séta.
Tavalyi emlékeimben kutatván (a szükség meggyorsítja az emlékezést) kilyukadtam félúton a weddingi plázában. A vonat elment az orrom előtt, nekem pedig folyó ügyeim támadtak. Így hát beszaladtam keresni egy illemhelységet. A következőre bukkantam:
egy automata, ahová be kell dobnod ötven centet. Nem kell aggódni, bármit felvált. Ez kiad egy jegyet, erre még visszatérek. A kapun átlépvén sem leszünk sokkal közelebb a megoldáshoz. A női WC vécé (és nem mosdó!) része rettentő okosan el van rejtve. Végre! A lehúzót keresvén másik gombhoz nyúltam véletlen, ami révén végignéztem, ahogy a vécülőke elkezd eldeformálódni, hörögni és körözni, mindezt azért, hogy lefertőtlenítse magát. A viszonylag egyértelmű kézmosós trükk után keresem a papírtörlőt. Nincs, kifogyott - nézek. De nem, csak nem a megfelelő pozícióban tartottam a kezem az érzékelő elé, hogy kidobjon két csíknyi törlőt. Immáron megkönnyebbülten és türelmesebben kerestem a kivezető utat.
Mindezen műveletekben három (azaz 3) vécésnéni volt segítségemre. Ok, EU, itt biztosan nem így hívják őket. Kedvesen elmagyarázzák, hogy hol lehet beváltani a kupont (de egyszerre szigorúan csak egyet) és segítenek a pisilésnél, ha valami nem megy. No de kérem, nem lenne olcsóbb egy asszonyt odaültetni, akinek csak úgy odaadjuk a húszforintost, akarom mondani húsz centest?!