2010. 12. 07. 09:16 - uttam

TÚLÉLTEM! A négynapos családi hétvégét, elvágva a világtól. :)

Fele is bőven elég lett volna, de azért rendben volt.

Túráztam derékigérő hóban

a meredek tengerparton, láttam fagyos tengert, számos gyönyörű ajtót, a világ legnagyobb teáskanna gyűjteményét  (és életem eddigi legnagyobb giccs boltját), Veggieburgert a McDonaldsban, Captain Ahabot a Moby Dickben. Jött a Mikulás, hozott nekem Angyalkát.

Sokat ettünk, ittunk, főztünk, játszottunk, olvastunk, sétáltunk. És hogy hányszor hallgattuk végig a karácsonyi dalos cédéket, azt megmondani sem merem.

Kár hogy a 4 unokatesóból 2 hiányzott.

Egyébként Wustrow és Ahrenshoop között voltunk, a semmi közepén. Darß, azt hiszem úgy hívják ezt a félszigetet. Ha Koppenhágától húzunk egy merőlegest Németország felé, akkor pont fejbetaláljuk ezt a csücsköt. A legközelebbi pici falut 20 perces sétával értük el, a tenger harminc percre volt - a ház maga pedig a Bodden tó partján áll. Dermesztő hideg volt, de van egy bája a hófödte partnak is. Ez a félsziget természetvédelmi terület, és ügyel is nagyon az imázsára. Új házakat alig építenek, az is csak "korhű" lehet - és leginkább csak törzsvendégek vehetik ki, amennyiben lefoglalják évekre előre. A nádfedeles házak, egyedi bejáratok magukért beszélnek. Nem hiába, hogy rengeteg filmet forgattak errefelé, s a német celebek is mind itt akarnak maguknak pajtát.

Tűzkeresztség = kegyetlen fürdetés a hóban. Tűzkeresztség = éjjeli túra a teljes sötétségben, tengeri morajlással. (A teljes sötétség most a hó miatt nem volt tökéletes.) Tűzkeresztség = Arenhoop-Wustrow futás. ... ez az én családom.

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr162498805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsinci 2010.12.07. 20:26:17

Mondtam már, hogy irigy vagyok??? :) Legalább ne adnád elő ilyen "szenvedő"-en, ha néznéd, azt mondtam volna, mint szijmelinda a megaszarban :D

én meg asszem eldöntöttem, befizetek egy háromnapos lengyel tátrát... most ugy érzem muszáj, bár nemtom február végéig kibirom-e. De legalább lesz ott valami, ami motivál,hogy túléljek én is :) Esetemben a napi 5 órás alvások utáni 16 órás műszakokat :)

uttam 2010.12.08. 01:33:51

Jóból is megárt a sok. Mondom ezt a hétvége és a mai Exberliner nap kapcsán is. 3 nap Tátra jó ;)
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Képek

Nincs megjeleníthető elem

Legutóbbi hozzászólások

RSS

süti beállítások módosítása