Alapvetően azt tartom, hogy a lehetőségek nem az égből pottyannak, lehetőséget teremtenünk kell... Továbbá abban is hiszek, hogy ha valami összejön, az nem véletlen. Akkor arra a tapasztalatra szükségünk van, még ha abban a pillanatban értelmetlennek látszik is.

Így volt ez az újabb madridi kalanddal is. Kicsit belefáradtam a szegedi létbe, s hirtelen impulzus(ok) következtében megpályáztam egy állást: gyerekeket tanítottam v o l n a  angolul tábori keretek között. Ugyan nem életcélom a pedagógusi pálya, mégis lesz egy ilyen végzettségem, így vonzott az új kihívás és tapasztalat. Az már kevésbé, hogy mindez  röpke két nap alatt zajlott le. Spontán vagyok, egyesek szerint született hippi - de a latinokkal szemben még mindig előbújik a német vérem. Ez van. Szeretem a kalandokat, de szükségem van a fix pontra is.

....egyre több lett a történetben a bizonytalanság, és én egyre inkább azt éreztem, hogy ez nem a szokásos "Egyszeri Nagy Lehetőség" - nem az, amivel élni kell, hanem épp ellenkezőleg: csak kísértésnek jelent meg az életemben. A fejemben már kétszer olyan hosszú volt a 'contra', mint a 'pro' lista. Igazából ilyen állást bármikor találok, ha akarok. Csak ez a fránya kapunyitási pánik...!

Mondtam már le "kivételes lehetőségekről", de egyszer sem bántam meg. (Persze azt sem, amikor belementem valamibe.) Már útban voltam a reptérre, amikor meggondoltam magam. Hajnalban (egyeseknek éjszaka), kevesebb mint 3 órával a járat indulása előtt.  Megtehettem, hiszen nem volt még szerződésem (sem). Sokan mondták, hogy így eleve neki sem indultak volna... XD La loca! ~~~Azért fura kipakolni a bőröndöt - ilyen talán először fordul elő. Sóhaj. De most sem érzek szomorúságot, inkább büszkeséget; hiszen felelősségteljes gondolkodásról és kötelességtudatról tettem tanúbizonyságot. (Ú, ez baromi ridegen és hivatalosan hangzott. Már-már felelősségteljesen, és kötelességtudóan.)

Megküzdöttem önmagammal és tanultam az esetből. A menekülés nem megoldás semmire. "A spontán ötleteknek most helye nincs" - hangzik el a végítélet.  

A jógafilozófiában van erre egy találó fogalom, a vivéka. Azt hiszem, ez nálam még elég jól működik. Nehéz lefordítani, de helyes döntést, megkülönböztető képességet takar. Kívülről szemlélni a dolgokat, és látni, hogy mi az, ami valójában fontos. (Persze mindenkinek és minden életszakaszban más...) * Az élet gyakorlatilag döntések sorozata, nem vonhatjuk ki magunkat ez alól. De hogy mi a helyes döntés, az a legritkább esetben egyértelmű. Bennem pl. az utolsó pillanatig dúlt a harc... végül feldobtam egy lyukas norvég pénzérmét, en plan cara o cruz, és döntöttem! De a szerencse kereke nem segített, s a dilemma egyre csak erősödött. Ki a jobb tanácsadó, a Szív vagy az Ész?

Most már megnyugodtam, hiszen ismét a Cél lebeg a szemem előtt!

Most már csak azt kell kitalálnom, hogyan magyarázom meg annak a sok kedvesnek, aki várt nagyon "haza". De ami késik, nem múlik =)