Élni tudni kell!
Nem érzem igazán otthon magam - még mindig - a lakásban, ezért megyek amikor csak tudok...
Csütörtökön például találkoztam Brigivel (CSen keresztül) - az első magyar, akit itt láttam. És kiderült milyen kicsi a világ: ő is Szegeden végzett, csomó közös szakunk van. Így már nem csoda a közös ismerős sem. Csak egy napot töltött Madridban, de remélem, nem bánta meg a Salsa estet. Jól esett kicsit magyarul beszélgetni - mi voltunk a különlegesek! Választhattam volna a szokásos könnyebb Erasmus-utat, de szerintem jól döntöttem, hogy nem mayarokkal veszem körül magam itt.
Pénteken meghívott a moralejasi barátnőm magához, de túl fáradt voltam odáig kivonatozni. Ezért inkább elindultam a karneváli forgatagba. Természetesen lekéstem a felvonulást (egymásnak ellentmondó helyszínek közül a rosszat választottam), de pár nagyon rendes emberrel. Roberto egy guatemalai "bácsi", nagy és mosolygós. Tényleg olyan, mint egy óriás-óvodás. Bernardo, az argentín, akinek szomorú történetét holnap halhatjátok a Dzsungelben, ugyanis azóta mikrofonvégre kaptam. Marisa, a kínai lány, aki amerikai neveltetése révén közelebb hozta ezt a kultúrát mint eddig bárki. És Alex-Ander, a norvég hegedűművész. Magávalragadó személyiség. Meghallgattunk egy LÓGÓ zongora koncertet. Nevezzem inkább pörformansznak? Majd elmentünk egy chocolateriába és rendesen bevacsiztunk :D
Marisa rögtön meghívott magához másnapra, kínai új évet ünnepelni. Főzött nekem vega kaját - de máskor lehet, hogy nem tartok igényt rá. :D Valami párolt zöld, általa csak fűnek nevezett cuccot kaptam és ízetlen sült tofut. (Azóta ismét kaptam meghívást, de ezúttal én főzök!) Nem tudom, volt-e már valahol ilyen oldott és családias a hangulat, mint velük. Nagyon jól éreztük magunkat: én is és az első surferem is. Ugyanis szombaton aludt nálam az első couchsurfer. Nem teljesen ismeretlenül, hiszen egy makrobiotikus ebéden már találkoztunk. Tudtam, milyen elragadó személyiség. És valóban, rengeteget nevettünk. "Todo es la culpa del horno" - az új mottóm. Sütöttünk almáspitét, majd együtt készültünk a nagy Couchsurfing Anti-Valentin farsangra. Mivel hiányzik a rádióm, nem sokat gondolkodtam a jelmezen. Ugyan a katica itt másodlagos tartalommal bír, én mégis felvállaltam: Mariquita lettem.
A vasárnapom csúcspontja a párnacsata volt. A hagyományos Madridmobs részeként több százan verődtek össze. Persze ez elsőre nem látszott, olyan jól álcázta mindenki magát. Mégis, hirtelen 100 ember kezdte püfölni egymást párnákkal. Pár percenként, amikor lankadt a harci kedv, huszas csoportok rohamozták meg újra üvöltözve a csatateret. Jól esett kiadni magamból a FÁRADT gőzt. Fiatal (2 éves) és idős (hatvanix) egyaránt párnát és buksit nem kímélve püfölte egymást. Komolyan mondom, fel kéne írni receptre!
Este hab volt a tortán, hogy az Atletico Madrid (mi equipo!!!) nyert a Barce ellen. Vagy nem? Nem figyeltem annyira... Inkább a koncentrált férfinépéség kötötte le a figyelmem. Hogy milyen pofákat tudnak vágni meccsnézés közben. Egyébként egy újdonsült párnacsata-ismerős (a holland Evelyn) majdnem-szülinapját ünnepeltük. De ez szerintem az érintetten kívül senkit nem hatott meg.
A karnevái forgatagban evitték a kabátom. Reméltem, hogy visszakerül. De bizony örökre búcsút kellett intenem neki. Jó tanács: vigyázzatok a vágyaitokra! Pont aznap betévedtem egy Desigual boltba, amit hetek óta csak kerülgetek. Hanyatt estem az áraiktól, még a leértékelt áru sem volt olcsó. Megbeszéltem magammal, h NEM kell, NEM lesz ilyenem. Majd rejtélyes módon eltűnt a kabát. És mivel még igencsak hűvös van errefelé (hétfőn havazott is, az El Escorialban lakó barátnőm nem tudott bejönni a városba a 10 centis hóakadály miatt :D), kellett egy új.
Legyetek jók, summa summarum, képek az albumban!
