2010. 07. 31. 12:29 - uttam

Gyere Oszlóba és találkozz a világgal - ez a nyári egyetem örök mottója. Eleinte üresklisének tűnt, de ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban tapasztaltam ennek a gyakorlati oldalát. Amikor felnézel egy előadáson, és látod hogy a melletted ülő balról jobbra ír, amikor a WC-ben olvasod a felhvást, hogy az ülőkére kéretik nem ráállni, valamint a pirítóba ne tegyél vajat és sajtot; amikor kiderül, hogy az úszás a világ nagyobb részén egyáltalán nem alapkészség... Akkor jössz rá, hogy nyitottság ide vagy oda, eddig csak egy kis szeletét ismerted a világnak, ott a védett burkodon belül.

594-en vagyunk 91 országból. Ez önmagában érdekes, és önmagában is kihívás. Soha nem voltam földrajzi zseni, de úgy gondoltam, rendelkezem egy alapműveltséggel. Itt néha olyan nemzetiségekkel beszélgetek, amelyeknek létezéséről nem is tudtam, amelyek nemrég kerültek fel a "világtérképre", amelyek státusza még ma is vitatott, ahol épp véget ért egy háború vagy most is polgárháborús állapotok vannak.

Mit keresek én itt???

Sokat dolgoztam a pályázatomon, azzal a célllal, hogy eljussak ide. Amikor megérkeztem, mégsem értettem, hogy kerültem én ide, mivel ütöttem meg a mércét. A Média kutatócsoport átlagéletkora 30-32 év, rajtam kívül mindenki vagy valamilyen országos médium tapasztalt szakembere, vagy valamilyen egyetem tanszékvezetője, vagy gyakran mindkettő. Bizony, meg kellett tanulnom nem lebecsülni magamm hogy érvényesülni tudjak. Azt hiszem, végül mindnyájan sokat tanultunk egymástól. A legtöbbet emberileg. A Média tagozatra a legnagyobb minden évben a túljelentkezés, és ide vesznek fel legkevesebb embert. A mi 15 fős csoportunk a következőkből állt: egy magyar (szerény személyem), két ukrán, egy örmény, egy grúz, egy koszovói, két nepáli, egy pakisztáni, egy indiai, egy sri lankai, egy iráni, egy bangladesi, egy román és egy norvég. Sajnos így kicsit kétpólusúra sikeredett. Lettek volna még afrikai diákok, Eritreából és Etiópiából, de nem engedték ki őket az országból. Éljen az általunk annyit kutatott média és demokrácia!

ICE 2010

Azaz az International Cultural Evening, egy minden évben megrendezett kulturális show, aminek városszerte nagy híre és tekintélye van. Két részból áll: egy, az országokat bemutató kulináris kiálítás és egy színapdi program. A diákparlament tagjaként megpályáztam a show rendezését. Egy amerikai színház-dráma szakos lánnyal, Rachellel osztottuk fel a feladatokat. Mondanom sem kell, hogy az első hetekben naponta kiakadtam a hüjjeamerikaipicsától. Aztán szép lassan összecsiszolódtunk. Kiderült, hogy több van benne, mint amennyit elsőre kinéztem (pl. évek óta nyaranta Ruandában tanít) - és az ötleteink is lassan közeledtek egymáshoz. Végül jó párost alkottunk - neki nagyobb tapasztalata volt a színpadi asszistensi feladatokban, én a válságkezelésben voltam jobb. (Akadt belőle pár...). Hálás vagyok, hogy vele dolgozhattam, sokat tanultam ezalatt. Eleinte csak számolni (türelemmmm), később jóval többet is.

Világos volt az elején, hogy még ha lenne jelentkező, akkor sem tudnánk mind a 91 országnak helyet adni a színpadon. Eleinte ez nem tűnt problémának, a meghallgatások első napjaiban szinte lasszóval kellett vadászni az embereket. Természetesen a határidő után, kész programtervvel a kezünkben érkeztek a legizgalmasabb produkciók. Szerettünk volna mindent előre letudni, de meg kellett tanulnunk rugalmasan kezelni a határidőket. Ami okozott jópár újabb ősz hajszálat szegény fejemen.

Néhány mélypont: amikor nem volt elég jelentkező, amikor tűl sok jelentkező volt, amikor nem találtuk meg az ideális konferansziét, amikor a meghallgatások után szembe kellett néznünk a kérdéssel "miért nem én?", amikor még a főpróbán sem volt ott mindenki zenéje, sőt, mindegyik fellépő sem; amikor egy nappal az előadás előtt az est háziasszonya lemondta önbizalomhiány miatt, amikor az etióp 4 perces produkcióról kiderült hogy unalmas 7 perces cicilebegtetés (az egyik megoldatlan rendezői problémánk, bocsi), amikor a közönség az előkészületi fázisban elkezdett beözönleni, amikor néhány részeg lány betalált a színfalak mögé az előadás alatt, amikor megakadt a diavetítés amin az utolsó pillanatig ügyködtünk, amikor nem szólt a gitár, amikor egy-egy túlfűtött pillanatban a közönség nemvárt módon felpattant a színpadra, amikor nem indult időben a képvetítés és mindenki kiment...

Átkoztam magam jópárszor az elmúlt hetekben, hogy elvállaltam. Amikor a többiek elmentek esténként táncolni, beültek a könyvtárba tanulni, vagy egyszerűen volt idejük enni.... De amikor láttam a sok mosolygós arcot az előadás végén, jött a megkönnyebbült sóhaj: megérte!

Néhány ember, akik nélkül nem sikerült volna: a technikusaink, a brit Pete, a madridi Miguel és a másik két norvég, akikkel sokat beszélgettem, de a nevüket nem tudtam megjegyezni. Húzták a szájukat minden kérésünkre, de végül majdnem mindent megoldottak. Jordan és Evan, akik eredetileg az MC válogatásra jelentkeztek, de nem sértődtek meg, hogy nem őket választottuk - és sokat segítettek a színfalak mögött. Terrence, az est egyik házigazdája, aki első pillanátsra nem tűnt különösnek, de mi aműgy is biztonságos megoldást szerettünk volna. Milan, a belgrádi operaénekes-palánta, aki igent mondott az utolsó pillanatos megkeresésünkre, és a "nemi egyensúly fenntartása érdekében" (aminek mint tudjuk norvégiában történelmileg is különösen nagy szerepe van) hajlandó volt női ruhát ölteni....(ugyan elsőre tiltakozott!) JM&HC (Johan-Marius és Hans-Christian - imádom az itteni dupla neveket, és mindkettőt használják!!!), a két...nem is tudom minek nevezzem őket, mindenestre remek lelki támasznak bizonyultak! :D Natalie, aki tökéletesen időzítette nekünk a fellépőket a színpadhoz... sorohlhatnám még, szóval nem voltunk egyedül, ha néha úgy éreztük is. Nagy köszönet nekik, és nem utolsó sorban a fellépőknek és a remek közönségnek!

Így hát sikerült bemutatnunk egy Thriller-koreográfiát, egy nemzetközi norvég kórust, egy etióp táncot, latin táncokat, indiai táncot, ukrán, lengyel és grúz táncot, azerbajdzsáni összművészeti produkciót, afrikai egyesített társulatot, pakisztáni táncot, tanzán dalokat, Broadway musicalt és bluegrass notát...számomra az est legmeghatóbb pontja a balkán-kórus volt. Az összes ex-Jugoszláv országból érkezett több tucat fiatal összeállt egy dal erejére, amit közösen adtak elő, az összes nyelven. Ebben mutatkozik meg, hogy mi is az International Summer School értelme, és miben rejlik az ereje. A világ tele van küzdelmekkel, ez talán nem is változik soha, de a jövő a mi kezünkben van! A Tiédben és az Enyémben!

Come to Oslo, meet the world!

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr472189048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Képek

Nincs megjeleníthető elem

Legutóbbi hozzászólások

RSS

süti beállítások módosítása