Grandiose Wiedersehen. Great reunions. NAGY VISZONTLÁTÁSOK.

Kezdem megszokni... Az elmúlt egy hónapom Berlinben a nagy viszontlátásokról szólt. Kezdődött azzal, hogy a vonaton egy SZINes ismerősömmel, Balázzsal talákoztam. Nem tudtam hogy Berlinbe készül - és hogy pont azzal a vonattal, egyáltalán, hogy vonattal...az már csak természetes, hogy pont alattam volt a fekhelye. Majd folytatódott Juannal, aki már érkezésem másnapján kopogtatott a bernaui házunk ajtaján. Szokás szerint levette a családomat a lábáról. Másnap rögtön követte a Caróval régóta tervezgetett találka. Carolint szintén Madridból ismerem. Már fél éve örvend, hogy de jó lesz, hiszen ugyanazon a vonalon lakunk. Na ja, csak annak a két ellentétes felé. Ennek ellenére igyekszünk gyakran összefutni. Eredetileg miatta érkezett, de persze még jobban örült nekem Albert, az egyik első madridi barátom, akire mindig számíthattam. Persze mi lányok szövetkeztünk ellene, és beneveztük az itteni leghíresebb szabadtéri karaokera. "Ez egy örök tetoválás" - mondta meghatottan, miután többezer embert előtt énekeltettük a (nem) Megasztárba való hangján. Azt már talán mondanom sem kell, hogy a (német) vendéglátóját, Milant a salsa kapcsán ismerem. Közben egy szegedi kötődésű török ismerősömmel, Cannel is összefutottunk volna, ha nem bénázzuk el. Nézzük csak, ki következett ezután... Lucila, szintén egy madridi ismerősöm. Nem mondanám barátnőmnek, mert csupán néhány alkalommal találkoztunk. De nagyon megörültünk, amikor felfedeztük egymást. Mondta ő, hogy Mischa barátjával jön a találkozónkra, na de meg sem fordult a fejemben, hogy ez pont az a Mischa legyen, akivel egy évvel korábban egy kávézóban véletlen beszélgetésbe elegyedtünk... Ezután jött Uwe, akit tavaly nyáron ismertem meg egy salsa esten. Akkor még semmit nem tudtam erről, úgyhogy kíváncsian vártam, német(alföldi) létére mit tud. Tud! Manuel Sevillában lett volna hostom, ha Christoph annak idején nem verte volna ki a hisztit, és nem kellett volna visszamennünk Madridba. A legtündéribb madridi barátnőm egyik legjobb Sevillai barátja, úgyhogy biztos voltam benne, hogy jó lélek. És nem tévedtem, csupaszív (túl)beszédes andalúz. Tegnap elvileg megérkezett Czabarka Zsuzsa, akivel nagyon remélem, hogy sikerül összehoznunk egy randit. Ciki lenne, ha nem. Majd Marco, akit most a munkája szólított ide, de hamarosan magánemberként is visszajön. És el is ékreztünk a jelenhez. Mondhatnátok, hogy na ennyi után már nincs min csodálkozni... De van, nekem bizony leesett az imént az állam...

Épp igyekeztem Marco hoteljéhez munka után. Rossz megállónál szálltam ki (egy olyan vonalon, amit soha nem használok, egy olyan állomásnál, aminek még a nevét sem hallottam). Nincs mit tenni, vissza kell menni egy megállót, és ott átszállni. Nagysokára jött a vonat, gondolataimba merülve fel is szálltam - hirtelen élesen megbökdösött valaki. Azt hittem, ellenőr. Egy széls mosolyú raszta vigyorgott rám. Levente!!! Egy szegedi barátom. Nem tudta, hogy én Berlin, én sem tudtam, hogy ő Berlin. Szokatlan időben, ismeretlen végtelen hosszú szerelvényen, egy közel négymilliós idegen városban, dermedten néztünk egymásra... Hát ilyen nincs... Vagy mégis van? ;)

Várom a következőt!

(sejtem is, hogy ki lesz az...de pszt!!!)