Nem hitem volna, hogy ilyen lesz... Elképzeltem, ahogy a sebesség hátravág, legalább az első pillanatban. Vagy hogy elmosódik a táj. Hogy rázkódunk együtt.... de nem.

A cikázó villámok a vonat körül sejtették. (Kíváncsi lennék, hogy néztünk ki kívülről). Mégis az egyetelen, ami teljes bizonyossággal mutatta a sebességet, az a kijelző volt.

Nem kísértem figyelemmel minden egyes alkalommal, de 280 km/h alatt nemigen volt.

Egyébként, ha nem számítjuk a tranfszert az egyetemre, ez volt az első vonatkísérletem Spanyolországban. És rögtön egy AVE (tren de alta velocidad = nagy sebességű vonat). Csütörtök estére Madridba akartam érni a tradicionális heti salsa estünkre. Ehhez két választásom volt: vagy már szerda este elindulok Barcelonából, és 12 óra zötykölődés után hulla fáradtan megérkezem csütörtök reggel (mivel akkor még nem tudtam, kinél alszom, az is benne volt a pakliban, hogy estig ki kell húznom csomagostól mindenestől); vagy még szűk egy napot élvezem a tengerparti várost, és ugyan duplaannyiért, de 2 és fél óra alatt megérkezem csütörtök estére a fővárosba. (Általában az AVE jegyek több mint 100 euróba kerülnek, egy irányba, de ki lehet fogni néha akciókat. Az enyém így 54 volt, amit végül szintén megkaptam karácsonyi ajándéknak. Köszi nagyi!)

Miután a többszörös biztonsági ellenőrzésen és jegyellenőrzésen átestem, feltoszogattam a bőröndöm (külön elkerített rész van a nagyobb bőröndöknek) és helyet foglaltam, már indultunk is. A "stewardess" végigment a vonaton fülhallgatókkal a filmhez. Nem az én ízlésem volt, úgyhogy maradtam a könyvemnél. De nem sokáig, ugyanis a táj magába szippantott. Spanyolország az, ahol még a nagy indusztriális telepek is szépek, amikor a naplemente fényei megcsillannak a gyárkéményeken. Ismét megállapítottam, hogy ennél érzékibb, vörösebb, izgalmasabb naplemente nincs. A tovasuhanó dombokat sem élveztem sokáig. Nemcsak mert besötétedett, hanem mert az ülések olyan kényelmesek voltak, hogy szinte magukhoz öleltek, és azt mondogatták, aludj el szépen. Fejet két oldalról is megtámasztó párnázott háttámla, tökéletes dőlési szögek és sokoldalú lábtámasz... mind mind az Ön kényelme érdekében! A legszuperebb az volt, hogy sem a szomszéddal, sem az előttem-mögöttem ülővel nem kerültünk szoros fizikai kontaktusba. (Értsd: hatalmas hely volt, a lábaknak kb. kétszer akkora mint egy normális vonaton).

Élmény volt. Ezt egyszer tényleg ki kell mindenkinek próbálni! Belgiumban kimaradt, a spanyol életemben spórolnom kellett. Most eljött az idő... Jó volt, de megérkezni "haza" még jobb.

(Egyes helyeken már-már tradiocionálisan túró rudival várnak haza, míg máshol jégkrémmel - januárban. :) Like.