2010. 03. 02. 01:39 - uttam

Amikor vendégeim vannak, kicsit úgy érzem, minta otthon lennék. Hozzájuk képest tényleg ÉN vagyok otthon. Ezért örülök a látógatóknak.

Épp véget ért egy maratoni folyam, kicsit egyedül is érzem magam emberek nélkül a szobámban. Szabó Zsuzsival, a Rádió MIs barátnőmmel kezdődött, aki pár nappal érkezése előtt jelezte csupám, hogy lesz egy madridi kitérője hazafelé. Sajnos csak kevés időt töltött itt, de kiderült, hogy rengeteg látnivalón végig lehet szaladni pár óra alatt. És mi lett volna még, ha az időjárás is kegyes hozzánk... :)

Alig ment el, máris csörgött a következő vendégem, Bori. Ő is csak beugrott, útban hazafelé. A cél a Rastro volt, amit természetesen lekéstünk. De így is élveztük a vasárnapi forgatagot, két Couchsurferrel fűszerezve.

Már vasárnap este felhívott a következő vendégem, Francios (vagy Franek/Feri, kinek hogy tetszik). Rögtön találkoztunk is. Azt akartam mondani, hogy ő volt az első igazi surferem. De ez sem teljesen igaz, hiszen nyáron tanítani fogom, illetve a Budapest wintercamp kapcsán is értekeztünk már. Közös barátok miatt még a profilját sem néztem meg, számítottam rá, hogy meg fog keresni. Egyértelmű volt, hogy segítek neki, ha tudok. Hát tudtam. Nem volt elégedett az első hostjával, legszívesebben már aznap költözött volna. De a hétfőben és a csütörtökben maradtunk. (Amiből a lakótársam jófejsége révén még egy pénteki ittalvás is lett). A kettő között Tonionál szállt meg, akit nagyon megkedveltem én is. Remek reklámgrafikus és fotós, és ígért nekem egy motoros városnézést is. Francois árnyékként követett mindenhová, még az egyetemre is eljött velem. Érdekes beszélgetéseket folytattunk. Ha tehetem, majd meglátogatom Toulouse-ban.

A hétvégét már Almának ígértem oda, ezért vált kissé problémássá a surferem elszállásolása. Alma tavaly németklektorként dolgozott a szegedi egyetemen, és az én csoportomban tanult magyarul. Diákként ismertem meg, de közös rdeklődési kör révén (tánc, vegetárius életmód) hamar barátokká váltunk. Sokat kellett dolgoznia az első két nap egy felsőoktatási kiállításon, de azért jutott ideje pihenni is. Szombat este salsázni kellett mennem vele, vasárnap pedig belevetettük magunkat a Rastroba. Végre felfedeztem Oscar segítségével az eldugottabb részeket is. A napot egy indiai étteremben fejeztük be. Ettől a hétvégétől még most is mosolygok.

Jó egy kicsit egyedül lenni, nem alkalmzkodni senkihez, nem ugrálni senki körül, nem városnézni, nem szórakoztatni. De örültem hogy itt voltak, várom a salamancai és a toulousi kirándulást - no meg a következő vendégemet, Zsuzsit!

A bejegyzés trackback címe:

https://varazsszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr961801778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Rádió Mi

Ego

MOB-time'10! Szögedi lokálpatriótából négylaki lettem: Madrid, Oslo, Berlin - meg ahová épp a szívem húz...

Képek

Nincs megjeleníthető elem

Legutóbbi hozzászólások

RSS

süti beállítások módosítása