Adós vagyok pár bejegyzéssel. Az illatokról, az ízekről, Tarifáról, a ciklonudistáról, a Bollymadridról, a családi látogatásról...és most lassan az utolsó napokról. De nem könnyű. Kavarognak bennem az érzések: egyrészt szeretnék a jelenben élni, és kiélvezni amit és amíg csak lehet. Másrészt összeszorul a gyomrom, hacsak arra gondolok, hogy el kell hagynom Madridot - határozatlan időre. Megyek ismét a nagy idegenbe. Ahol nem ismerek senkit, ahol nem vár senki. De a közeli jövőnél még többet gondolok a távoli jövőre. Diploma, állás, felnövés. Ez utóbbi lesz a legnehezebb.

Volt egy fotóalbumom, ahová az eslő benyomásokat töltöttem fel. Most csinálok egyet az utolsókról. Ma utolsó bicicritica, utolsó brazil koncert és utolsó nagy csütörtöki tánc a Tropicalben. Holnap a bulim (nem szeretném búcsúbulinak nevezni), amit Juannál is tarthatnék, de végül egy barátom bárja fogadott be minket. Utolsó piknik, utolsó tánc. Szombaton még jön a salamancai barátnőm látogatóba, Marco befogadja őket is. Múzeumok, sóhajok. A vasárnapra nem is szeretnék gondolni.

 Éjszaka megérkezem Oslo-Rygge repülőtérre, ahonnan megyek egyenesen a kollégiumba. Remélem, hogy egyenesen. Az eligazításról lemaradok, hétfőn már kezdődnek az órák. Most dolgozom az első projekten.

Egyedül érkeztem Madridba, anélkül, hogy BÁRKIT is ismertem volna. Vajon most ugyanúgy, egyedül távozom? Lesz-e aki kikísér a reptérre és integet? Lesz-e aki visszavár? Erre még most sem tudom a választ... Szűk fél év - egy csettintés. Voilá!