Lucía, a spanyol kolléganőm, fotográfusom a lapnál - az egyetlen akire barátomként tekintek, napokon belül visszaköltözik Madridba. Több mint egy évig próbálkozott megszeretni Berlint, de csak visszahúz a szíve. Valahogy megértem.

Lucía néha DJ Zapataként szeli az éjszakát. Elmentem az utolsó bulijára Xbergbe, ahová leginkább csak a török piac miatt járok - oda is nagyon ritkán. Nagyon örült nekem, de megértő volt, hogy sem a zenei irányzata ( elég igényes funky), sem a füstös pince nem az én stílusom. Így viszonylag korán, fél kettő körül elindultam haza. Cikáztam a kevéssé józan tömegek között, keresve az utat a metró felé.

Ekkor hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg. Az ismerős archoz ismerős hang is társult. Két hölgy kíséretében egy elegáns fiatalember ringott tova. Már-már azon voltam, hogy utánaszaladok "Vladimiiiir, Vladooo...!" - de nem tettem. Hiszen biztos nem ő az. Hiszen tudnék róla, ha itt élne.

Várjunk csak, tudnék róla? Svraka Vladimir egy nagyon kedves barátom még a gimnáziumi időkből. Ő divattervező lett, és utolsó híreim szerint London felé vette az irányt. Eme utolsó hírek körülbelül hat éve érkeztek.

Csak nem hagyott nyugodni a dolog, ezért itthon fellapoztam a mindentudó arckönyvet. Sikerült rálelnem a világhálón Vladira, aki csodák csodájára jelenleg Berlinben él. Meglepődünk? Dehogy lepődünk meg!

Azóta már meg is beszéltünk egy találkát. Szerintem hosszú lesz, van mit megbeszélnünk... Tréfás legény ez a Berlin - ami otthon évekig nem ment, itt egy csapásra beteljesül.