Szent Hét.

Minderről eddig annyit tudtam, hogy húsvét körül tartják, és jó hosszú szünet van az egyetemen, lehet utazni. Méghozzá délre. Mert mindenkitől azt hallottam, hogy ilyenkor oda érdemes menni. Nem voltak konkrét terveink, annyiról sikerül döntenünk, hogy Andalúziát célozzuk meg.

Végül Sevilla let. Részben egyik barátnőm áradozása miatt, részben pedig mert úgy gondoltuk, jó kiindulási pont lesz a továbbiakhoz, akármerre megyünk is. Néhányan figyellmeztettek, hogy tömeg lesz, mert ilyenkor mindenki oda megy. No de erre nem voltunk felkészülve........

Fura dolog ez... amióta hungarológus vagyok, tudatosabban élem meg az identitásom magyar részét. Mégis, teljesen más az, amivel külföldön szembesül az ember - főleg ha nem ismer magyarokat.

Nem keresem a magyarok társaságát, mégis

Most láttam először élőnek a katolikus vallást - vagy akár a kereszténységet, mint olyat. Egyszerre volt ijesztő és tiszteletre méltó. De elég volt, a saját kis kálváriánk után hazajöttünk.

(hamarosan bővebben)

Itt volt Zsuzsi is, meg az Andaxínház is. Valamint további vendégek, akiknek szintén örültem. Jön majd a bloga az illatokról és a friss no meg a régi élményekről. Most nem leszek pár napig: Christopphal elmegyünk délre nyaralni. Andalúzia régi úticél, néha elgondolkodtam azon, hogy ott annyival olcsóbb az élet, hogy akár minden hétvégét ott tölthetnék, csak hogy spóroljak.

Sevilláig már megvan a jegyünk. Ma éjjel indul a buszunk, reggelre ott vagyunk. Onnan még nincs konkrét terv: Cádiz-Malaga (ez a tengerparti verzió), Granada (hegyek és cigányok) vagy Gibraltár-Marokkó kaland. Amire telik időből, kedvből, pénzből, lendületből...

Szóval egy darabig ne várjatok, ne keressetek!

Sűrűsödnek a jelek... azt jelzik, hogy kezdem otthon érezni magam Madridban. Ilyen például, hogy

- a liftben megszólítanak a szomszédok. És amikor látják, hogy nem értem, nem legyintenek, hanem elmondják újra lassabban. Egyszer még a bevásárlószatyrokkal is segített egy srác, aki a mi szintünkön lakik a túlsó sarokban.

- egyre gyakrabban kérnek útbaigazítást az utcán, és ami meglepőbb, egyre gyakrabban tudok segíteni!

- alkudozom a Rastron. Nem vagyok profi ebben, de már merek.

- elkezdtem reggelent jógát gyakorolni. Eddig nem volt hozzá kedvem. Most már olyan zuban élek, ami ihletet ad.

- akkor is csörög a telefonom, ha épp nem szervezek valamit vagy nem megyek valahová, nem kések sehonnan. És néha még ingyen belépőket is kapok. Épp mint otthon.

Tegnap este volt pontosan két hónapja, hogy megérkeztem. Szóval ideje volt!

Harmadszorra sikerült csak bejutnunk a híres valenciai paella étterembe. Előtte mindig "zárva" volt. A kb. 15 fős társaságból néhányan már ettünk, de sokan mégiscsak ki akartá próbálni a híres étket.

Első hiba: soha ne menj olyan étterembe, ahol nem hajlandóak neked csapvizet adni. (Itt Spanyolországban ha vizet kérsz, alapértelmezettként csapvizet hoznak, ingyen. Ásványvizet külön kérni kell).

Ebben a pillanatban (vasárnap, 05:37) 8 fok Szegeden és Madridban is....és tavasz! Talán ettől érzem magam jobban? Fülemülét is most hallok először, pedig park mellett lakom. Ezért megéri korán ébredni!

Míg Berlinben és Brüsszelben soha nem értettem, miért vesz mindenki jegyet, amikor nincsenek ellenőrök és simán lehet bliccelni... Madridban a beléptető (és kiléptető!!) kapuk rendszere, a kamerák és a biztonságiak mindezt szinte már lehetetlenné teszik. Nem is hiányoltam emellett az ellenőrök jelenlétét. A minap mégis felszállt a vagonba vidám hölgy, akik nagyon kedvesen kérték a jegyeket. Persze nyomukban két marcona szekrény is, ha a mosoly nem lenne elég. Hát itt így.

Pihenni akartam a sok vendég után. Hát, nem sikerült. Balkán cigány party volt pénteken, a magyar Club Era zenekar közreműködésével. A zuhogó eső és a csapnivaló szervezés ellenére több tucat ember (CS) jött el velem. És kifulladásig táncoltunk. Olyan volt, mint otthon. Jó volt látni a csillogó szemeket, nem csak engem érintett meg a nosztalgia. Összehaverkodtam a zenekarral, és következő nap is elmentem a koncertjükre. Szintén több mint 10 emberrel: voltak, akik repetáztak de akadtak újak is szép számmal. Nyugisabba sikeredett, de ismét fenomenális volt. A harmadik ma lesz. Boldog vagyok, mert sok új embert ismertem meg.

Tegnap városnéztünk a Club Era srácaival, és a 8 fiú közül egyiknek sem jutott eszébe akár csak boldog nőnapot kívánni. No mindegy. Ezen túl megrendeztem életem első vega poltuckját. A téma a sütő volt, mindenki hozott valami fogást - a lényeg hogy sütőben készüljön. Az egyik süti sajnos tojásos volt, arról nem tudok nyilatkozni, de a többi rendben volt. Az én töltött gombám fenomenálisra sikeredett - pedig soha nem csináltam.

Közben kaptam egy megrendelést Josétól, Laár Andris venezuelai alteregojától - somlói galuskát kell neki csinálnom. Ő cserébe megtanít salsázni, merthogy salsa tanár. Valakinek van receptje? 

Miközben tervezgetem a mai interjút a Club Erával (szülinapi meglepi a rádiómnak!!! menjetek fesztiválzoni, most lettünk öt évesek!!!) és írogatom a bevásárlólistát, azt is ki kell találnom, hogy mit csináljunk Zsuzsival. Csütörtökön Cena Húngara, azaz magyar vacsora lesz. Minden jóval, amit barátnémnak sikerül beszereznie és elhoznia. Ez egy hét alatt a harmadik vacsorám itthon. Itthon? Itthon. Ugyanis nem költözöm. Elkezdtem lakást keresni, de az első kettő után már utáltam. Vannak hátrányai a helynek, de előnyei is. Igyekszem mostantól ezekre fókuszálni. És amint ezt eldöntöttem, vettem egy kis SZÍÍÍÍNT a szobámba: a szép indiai párnahuzatokat majd sok színes kendő követi.

Sajnos Madridban még mindig tél van: többnyire hideg, eső hó.... Szerettem volna hazaküldeni Zsuzsival a szép új kabátom. Segítsetek ti is, hátha közös erővel sikerül: "süss fel, Nap!".

Az első hostomat azért választottam, mert szereti az Álom luxuskivitelben-t. A másodikkal megnéztem. A harmadiknál véletlenül előkerült, mint téma. Emlékeztek a kínai (japán?)szomszédra? Na pont olyan fújtató arcot láttam tegnap éjjel a metró állomáson.

Ehhez tökéletes adalkéanyag volt az öt perccel később egyen rózsaszín baseball-sapkában és neonsárga esőkabátban elvágtázó nyargalászó turista csoport. Volt egy renitens is.

Avagy mégiscsak fontos az otthon melege...

Akkor akartam írni egy lakáskeresős blogot, amikor már túl vagyok mindenen. Ezek szerint még mindig nincs itt az ideje.

Amikor vendégeim vannak, kicsit úgy érzem, minta otthon lennék. Hozzájuk képest tényleg ÉN vagyok otthon. Ezért örülök a látógatóknak.

Épp véget ért egy maratoni folyam, kicsit egyedül is érzem magam

Október óta próbálom elintézni a tanulmnyi szerződésem. Sikertelenül. Azt mondták, majd itt... hát, innen nézve sem egyszerűbb a helyzet.

Élni tudni kell!

Nem érzem igazán otthon magam - még mindig - a lakásban, ezért megyek amikor csak tudok...

Csütörtökön például

Egy hétig kerestem papucsot. Itthonra, pihepuhát és meleget. Néztem a Corte Inglést, néztem az Ikeát...és hanyatt estem az áraiktól. Nem, nem vagyok hajlandó 10 eurónál többet kiadni egy mamuszért. A megoldást ismét Lavapies jelentette. Vasárnapi sétámon felfedeztem egy kirakatot tele szebbnél szebb mamuszokkal, 5-7 eurós áron. Háromszor kellett visszamennem, mire eltaláltam siesta-mentes időpontot. De sikerült, és íme, lett Ő.

A reptérre menet elveszett a labellom. Az új extracsillogós, grapefruitos, amit nagyon szerettem. Kár értem. Terveimmel ellentétben itt nem vettem másnap. Sőt harmadnap sem és azóta sem. Ugyanis nincs. Itt az fiúk-lányok vasolinával, azaz vaselinnel kenegetik a szájukat. Kis tégelyes, van illatosított és semleges változata. Én a furalila pereset választottam.

Egyébként más megszokott márkához is nehéz hozzájutni. Most már tudom, hogy a Rossmann, DM, Schlecker helyett itt a parfumeríákat kell keresni. De ha rá is lelek egy-egy kedvelt márkámra, biztos hogy az otthoni ár sokszorosába kerül.

Tudom, tudom. In Rome do as the Romans do. Úgy lesz! Éljen a vaselin!

Nem tudom, spanyol találmány-e, de szeretem az Ahoy! kekszet. Jó hogy van nekem. Megédesíti az életem. Tojásmentes élvezet, amit meg kell becsülni Spanyolhonban. A minap vettem cukormentes kekszet, de nem volt jó. Nem lehet eldönteni, hogy édes-e vagy sós. Ahoy, ahoy forever!

Ami hiányzik. Ami édes. Ami megköt. Amit nehéz megteremteni.

... mert hétköznap van. Csütörtök. És szürke. Az első esős nap, amióta megérkeztem Madridba. (Állítólag én hoztam vissza a napsütést, akkor most mi van???) Érdekes módon barátságosabbnak tűnik így a város - emberibbnek.

Korareggel bementem az álmos egyetemre, de nem találtam senkit a teremben. Nem tudom, mi történt. De tegnap voltam órákon. Az első kettő angolul zajlott, de rém unalmas volt. A második kettőt egy valami vidéki ürge tartotta, nem tudom milyen, de biztos hogy nem standard spanyol nyelven. Szóval kell keresnem helyette valami mást. Pedig milyen jó lett volna: Susan Sontag, Searle, Habermas... mmmm...  :D

A lakás-ügyem még mindig nem ért véget. Beköltöztem, és örülök, hogy biztos fedél van a fejem felett. A lakótársammal, Chrissel jól kijövünk. De mégsem érzem magam otthon, és nem érzem úg, hogy ez változna. Ezért azon töröm a buksim, hogy február 20-a után beköltözöm a csajokhoz álmaim lakásába, amit azután fedeztem fel, hogy ezt kivettem. Remélem összejön! De ha nem, az sem katasztrófa. Take it easy!

Mai program: francia improvizációs színház a Puerta del Solnál, bevásárlás (napok óta nem ettem rendes kaját), alvás, készülődés, és ismerkedés az első Erasmus partin.

...mert szörfölni jóóó!

Itt Madridban volt az első éles C:o:u:c:h:s:u:r:f:i:n:g élményem. És összességében véve pozitív volt. Azt hiszem, máris többet megtudtam a városról és a spanyol kultúra/társadalom mélységeiről, mint bármelyik más Erasmus-diák. (Szeretném hinni, hogy volt értelme ennek a kálváriának, meg a sok költözködésnek!)