Egy hétnyi színház... Nem megy több. Egy héten át munka után minden este vagy a kelet-berlini panelgettóba (bábszínház) vagy a posh Potsdamba siettem.

Elindult a vonat, hosszú aranysárga csóvát hagyva maga után. A levelek csintalanul röpködtek, ahogy suhant be a nagyvárosba. Ilyen az októberi ősz Berlinben: 

Grandiose Wiedersehen. Great reunions. NAGY VISZONTLÁTÁSOK.

Kezdem megszokni... Az elmúlt egy hónapom Berlinben a nagy viszontlátásokról szólt. Kezdődött azzal, hogy

Ilyen volt ez a hét....

Amikor nincs időm a jó édes anyámmal beszélni, vagy az apám leveleire válaszolni, amikor nem tudok elbúcsúzni emberektől, amikor nemhogy táncolni, de alapvető dolgokra mint mosás vagy főzésbevásárlás sem jut energiám... az nem jó.

Most volt az úgyneveztt "nyomdahét", a magazin utolsó szakasza -

Hideg van. Nagyon hideg. Októberben még nem volt szerencsém Berlinhez, de állítólag ez itt sem normális.

Soha nem értettem, mire jó egy darabka fonál a vádlira csavarva, csak kövérebbnek látszik tőle a láb. Csizma ideiglenes hiányában kezdem felfedezni a lábszármelegítő örömeit. Még jó hogy bedobtam párat ebből a "haszontalan" darabból a bőröndbe.

A család elutazott Tenerifére hasat süttetni a 30 fokban. Madridból, az én Madridomból kaptam még egy sms-t. Egyáltalán nem élvezem a 300 négyzetméternyi magányt, szinte kedvem lenne beköltözni a szerkesztőségbe.

Ugyan az elmúlt napokban az éghajlathoz képest kellemesen meleg ősz volt, mégsem az időjárásról lesz szó. Hanem Summer Banksről.

Az a Summer, akit egy hete várok, hogy megismerhessek. Az a Summer, akinek szerdán nem mutattak be. (Én azt hittem feledékenységből, de kiderült, hogy nem volt ott. Feltűnt volna...). Az a Summer, akivel pénteken sem sikerült találkoznom, de megígérte, hogy hétfő délelőtt bejön beszélni velem is és Nadjával is. Summer Banks a magazin színház rovatának szerkesztője.

avagy amikor az első és harmadik benyomás teret nyer.

Megvan a véleményem az Exberliner stábjáról. Igen, mindenkiről. A szerkesztőségi megbeszélés óta meg még inkább. De kezdjük sorba.

Nadja, a főszerkesztő. Ugribugri fürgebürge,

Spanyolországban minden, Oszlóban a "fizetőgép"...de hogy még második szülőföldemen is érjenek ilyen meglepetések! A német praktikusság nem ismer határt...

Ahhoz, hogy beréjek a szerkesztőségbe, a következő vár rám: először is egy időjárástól és táskamérettől függően bő huszonöt perces séta (ami tíz perces kerékpározással egyenlő, ha lenne már bicklim). Utána egy bő fél órás zötykölődés a helyi HÉV-en ( azaz S-bahnon) a Gesundbrunnenig (ha épp kifogok egy távolsági vonatot, akkor ez mindössze 21 perc). Ezután jött még 13 perc metrózás, és ha a lejáró jó felén jövök ki, csupán öt perc séta.

Tavalyi emlékeimben kutatván (a szükség meggyorsítja az emlékezést) kilyukadtam félúton a weddingi plázában. A vonat elment az orrom előtt, nekem pedig folyó ügyeim támadtak. Így hát beszaladtam keresni egy illemhelységet. A következőre bukkantam: 

Már napok óta ott virít az asztalomon egy újabb lista, nevezetesen hogy mit kell elintéznem még Berlin előtt. Jó hosszúra sikeredett, és a pipálás sajnos csak lassan halad.

Ugyanis jön a 2010-es projekt harmadik része: Madrid és Oslo után egy újrabb főváros, Berlin.

Hosszú lenne leírni, hogy mi vezetett ide.

Megvannak az előnyei és a hátrányai annak, ha az ember lánya más ország felé kacsingat. Az előnyeit volt időm élvezni, most ismét a hátrányok jönnek. Aki járt már hasonló cipőben, az tudja: vizsgák, vizsgák, vizsgák. Ha ehhez társul még egy idegbeteg tanár a messzi messzi országban és újabb külföldi tervek miatt felhalmozódó adminisztráció... no de nem lesz itt kiütéses győzelem!!!

Örültem, amikor visszatértek az egyetemisták a városba, újra felpezsdült az élet. Ismét lehet látni embereket az utcán, hangos kacajok hallatszanak délután a kávézókból, cipők kopognak tova este.... A könyvtár sem olyan kihalt már, mint nyáron. Hétfőtől csütörtökig, kilenctől háromig. Akkor van ugyanis a HSZI nyitvatartása. Minden diák a matricáért szorgalmaskodik, egyedül csak én okosodom. A könyvtárasok furcsán néznek, amikor megjelenek pár spanyol gazdasági szótárral a kezemben. Meg kell győzni őket arról, hogy jót tesznek vele, ha nekem ezt most kiadják. 

Szombaton pedig egyenesen olyan élményt éltem át, amit eddig soha sem: az egész első emeleti olvasótér az enyém volt!!!

Már ezért megérte :) Amúgy meg hajrá fiatalok, a helyetekben én is ezt tenném!

Nemrég összefutottam a belső konyhában (a vega szekció) a magyar kappanunkkal. Még nem láttam ott, vagy nem figyeltem fel rá. Mosolyogva számoltuk, hogy ha ötünkből ketten vegák vagyunk, akkor vagy nem reprezentáljuk rendesen a magyar lakosságot, vagy Magyarország 40%-e vegetárius. Úgy éreztük, az ISS-ben is szép arányt képviselünk ezzel.

Frusztráló tud lenni, amikor az embert sürgetik a mindenféle kutatásokkal; ugyanakkor még ki szeretné használni a hátralevő kevés időt sok minden másra. És búcsúzni is kell... Vagy mégsem? A világ összezsugorodik, amikor a legtávolabbi csücskében is barátok várnak :)

Gyere Oszlóba és találkozz a világgal - ez a nyári egyetem örök mottója. Eleinte üresklisének tűnt, de ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban tapasztaltam ennek a gyakorlati oldalát. Amikor felnézel egy előadáson, és látod hogy a melletted ülő balról jobbra ír, amikor a WC-ben olvasod a felhvást, hogy az ülőkére kéretik nem ráállni, valamint a pirítóba ne tegyél vajat és sajtot; amikor kiderül, hogy az úszás a világ nagyobb részén egyáltalán nem alapkészség... Akkor jössz rá, hogy nyitottság ide vagy oda, eddig csak egy kis szeletét ismerted a világnak, ott a védett burkodon belül.

Kedves szülők, barátok és ellenségek!!!

Túléltem!!! Ugyan a folyónak azon a szakaszán történt a baleset, ahol mi is voltunk, de közülünk senkinek nem esett baja. Életemben nem féltem ennyire, de az biztos, hogy felejthetetlen élmény volt - és Armando vigyázott ránk. Bővebben hamarosan.

Szeretném, ha otthon is ekkora málnabokrok lennének az egyetemi épületek tövében!

Két hétnyi nemalvás és megfesztett munkatempó után kész a kutatásunk. Vagy legalábbis prezentálható állapotban van :)

Ismeritek ezt a brit filmet? Abból az évből származik, amikor születtem. (óóó) Elsőre ez ugrott be, amikor láttam az itteni mosodát. Majd további gagyi amerikai filmek. Kitaláltam, hogy majd a mosogépen tanulva várom, hogy végezzen. És közben mindenféle érdekes emberrel találkozom. Már megvolt a tökéletes kompozíció, a tökéletes jelenet.

De a valóság mindig más. Pár napja jutottam el először odáig, hogy mosni kelljen. (Ez az egyetlen előnye annak, ha az ember fél évnyi ruhával költözködik).

Ma voltam postán. Az egyik dolog, amihez még nem sikerüt hozzászoknom, a pénzautomata. nem pénzfelételről beszélek, hanem pont ellenkezőleg. A boltban az apróval egy automatába bedobálva lehet fizetni. A pénztáros papírbankót elfogad, de fémpénzhez nem nyúl. A visszajárót is ugyanez a kis gépezet számolja le. Hogy mi az értelme, azt nem tudom.
Az árak miatt nem sűrűn járok boltba, ha kell valami, inkább mással vetetem meg - nehogy elcsábuljak! De ezen ritka alkalmakkor mindig meglepődöm: jé, tényleg, bocsika. :)